Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - KILÁTÓ - Dusnoki József: A Der Archivar 1983. évi évfolyamáról / 80–84. o.

alapján, mint előfeltételeken bontakozhatott ki a nagy „take off", az ipari forradalom is. A fogalom történetének áttekintése után, Janssen megállapítja, hogy a „Landesgeschichte" kutatási tárgyát képezhetik akár a régi territóriumok, akár az NSZK szövetségi államai, de tárgya lehet egy előzetes közmegegyezés alapján egységnek érzett táj (vidék), vagy egy, a gazdasági fejlődéssel kialakult, új területi egység is, mint a Ruhr-vidék. A „Landesgeschichte" olyan módszerek együtteseként is jellemezhető, amelyek célja a múltbeli gazdasága, társadalmi és politikai struktúrák lehetőleg minden aspektusának feltárása, változásaikban és azok hatóerőivel együtt. Feladata az, hogy segítse az embereket mindennapi életük eltérő intenzitású „tapasztalási tereinek" megértésében. A levéltáraknak kulcsszerep jut a kutatómunka megalapozásában. A levéltáros legyen egyben az adott régió történetének kutatója, hiszen már az iratértékelés is feltételezi a jártasságot a regionális történetben és annak kutatási módszereiben. Ottjried Dascher, a Vesztfáliai Gazdasági Levéltár vezetője, Levéltáros és történész címmel tartott előadást.

3 Előbb kitért a két szakma művelőinek általában harmonikus, de azért súrlódásoktól sem mentes mindennapi együttműködésére, majd arra a kérdésre keresett választ, hogy miként változott a levéltárosok helyzete a történelmi érdeklődés, a kutatási irányok és módszerek átalakulásának hatására. A német történettudomány berkeiben a századfordulón lezajlott un. módszertani vita összefüggéseit megvizsgálva példákkal illusztrálta, hogy a levéltárosok már a módszertani vita előtt is a gazdasági és társadalomtörténeti iratanyag megőrzése mellett léptek fel, amikor pedig a társadalmi folyamatokat előtérbe állító kultúrtörténeti irányzat vereséget szenvedett, az ennek visszahatásaként fellépő politikatörténetre való leszűkítés a levéltáriakban nem következett be. A levéltárak a múlt teljes forrásanyagáért felelősek ma is, így feladatuk nem az, hogy az éppen divatos irányzatokhoz és módszerekhez alkalmazkodjanak, vagy esetleg egy jövendő kutatás számára halmozzanak fel készleteket. Á selejtezés kérdései nem oldhatók meg egyszer és mindenkorra. Viszont— Dascher — vitatható véleménye szerint — sokat veszítenek súlyukból, ha figyelembe vesszük, hogy nemcsak a forrásanyag, hanem a kérdésfeltevés is erősen befolyásolja a kutatások eredményét (!?). Érvelésében hivatkozik Reinhart Koselleck szellemes megfogalmazására a források vétójogáról: „Szigorúan véve a forrás sohasem tudja megmondani nekünk, hogy mit mondjunk. De bizonnyal megakadályozza azt, hogy olyan kijelentéseket tegyünk, amelyeket a források alapján nem szabad tennünk. A forrásoknak vétójoguk van. Megtiltják, hogy olyan értelmezéseket kockáztassunk vagy engedjünk meg, amelyeket a forrásanyag alapján egyszerűen hamisnak vagy el nem fagadhatónak láthatunk.''

4 Az Árehivar közli még a közös munkaüléseken elhangzott referátumok lerövidített szövegét és a hozzászólásoikat, továbbá a levéltártípusok szerinti szakcsoportok jelentéseit.

5 Az első munkaülésen a képzés, ül. továbbképzés különböző formáiról folyt eszmecsere, a másodikon a történelmi cselekvés, pontosabban a döntéshozatal fázisainak rekonstruálhatóságát vizsgálták meg a források (elsősorban jegyzőkönyvek) alapján, kapcsolódva ezzel a Történész Nap fő témájához (A cselekvés lehetőségei a történelemben). A tárgyalt évfolyamban két cikk szól a számítógépes adatfeldolgozás gyakorlati hasznosításáról a levéltári munkában. A 2. számban Hubert Honig mutatja be azt az elektronikus adatfeldolgozáson alapuló, levéltári tájékoztatási és dokumentációs rendszert, amelyet az álsó-szászországi levéltár-igazgatóság területén hoztak létre/ Elsősorban a nem lezárt fondokhoz készülő segédletekkel kapcsolatos gondokat kívánták a számítógépes adatfeldolgozás útján megoldani. Ugyanis az 1945 utáni levéltári anyagok feltárását a hagyományos módszerekei