Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - HUNGARIKA - Haraszti György: Egy budai zsidó kihallgatási jegyzőkönyve a török kori Budáról és a város felszabadulásáról, 1686 / 71–79. o.

ostrom előtti és alatti viszonyai. Mivel a háború még nem ért véget, a kihallgatás nyilván „információszerzési célok"-at is szolgált, legalábbis erre látszanak utalni a 13—26 és 18-as kérdések. Magáról a jegyzőkönyv „hőséről" az ott közölt adatokon túlmenően semmi sem ismeretes. Valószínűleg a német (askenázi) rítusú-nyelvű budai zsidókhoz tartozott, legalábbis semmi nyoma annak, hogy kihallgatásakor tolmácsra lett volna szükség. A budai zsidók a XVI—

XVII. század leggazdagabb és legnépesebb magyarországi hitközségét alkották. Létszámuk 800—2000 között ingadozott. Jakabbal ellentétben csak kevesen mondhatták el közülük, hogy már őseik is Budán éltek, mivel a zsidó kontinuitás 1526-ban végzetes csapást szenvedett, a mohácsi csatavesztés után a Budát is elfoglaló Nagy Szulejmán a budai zsidókat — más meghódított városok iparos- és kereskedőelemeihez hasonlóan — a balkáni városokba és Sztambulba telepítette át. Budán csak 1538 után bukkannak fel újból zsidó telepesek. Buda végleges török megszállása, 1541 után a korábban teljesen német jellegű hitközség részben keleti jellegűvé vált. Cseh- és Morvaország, az osztrák és német tartományok szülöttei mellett nemcsak Esztergomból és Ráckevéról beköltöző zsidókról vannak adatok, de Száfedről, Szemendriáből, Konstantinápolyból, Belgrádból, Szalonikiből, Szófiából, Plevnából, Drinápolyból, Plovdivból, Káváidból, Vidinből és Szarajevóból érkezőkről is. A keleti hatások felerősödése következtében a korábban egységes budai zsidóság a hódoltsági korban három rítust követett: az askenázit („németet"), a szefárdot („spanyolt") és a szírt, ennek hívei nyilván a török birodalom ázsiai részéről származtak. Feltehetően e megoszlásnak megfelelően Budán előbb két, majd 1674-től három zsinagóga működött; kettő a Várban, a harmadik a Vízivárosban (ennek helye mindmáig ismeretlen). A törökök pusztán vallásuk miatt nem alkalmaztak különleges bánásmódot a zsidókkal szemben, így ha azok a lakosság más rétegeihez hasonlóan — szenvedtek is az Oszmán Birodalom XVII. századra állandósult válságából származó megpróbáltatásoktól, létbizonytalanságától, gyakran mégis kedvezőbb helyzetben voltak mint a keresztény Európa országaiban élő hitsorsosaik. A közép- és kelet-európai üldözések elől menekülő zsidók szívesen költöztek a török uralom alatt levő területekre, így Budára is. Ugyanakkor a törökök magyar tartományának elszigetelt helyzete és a végvidékeken békeidőben is fennálló háborús állapotok következtében a zsidó lakosság fluktuációja igen nagy méreteket öltött; például az 1546-ban Budán összeírt keleti rítusú zsidók 1559-re szinte egytől egyig megszöktek. A 15 éves háborúban pedig a hitközség majdnem teljesen elnéptelenedett, régi létszámát csak az 1660-as években érte el. A kor elzárkózási szellemének megfelelően a budai zsidók területi elkülönítése — elkülönülése, a gettó, a török világban is fennmaradt. A mahálle-i jehudián ott volt, ahol régen a mohácsi vész előtt állott, a mai Táncsics Mihály utcában. A várbeli területen kívül a mai Komjádi uszoda körül laktak és a Vízivárosban, amelyet nagyszámú zsidó lakossága miatt Zsidóvárosnak is neveztek. A temető valószínűleg a mai Hunfálvy utca alatti lejtőnél volt. Természetesen a portának jól jövedelmezett a tolerancia, a zsidók adózóként és (kényszer-) hitelezőként egyaránt a szultán legkönnyebben kézben tartható alattvalói közé tartoztak. Ezzel együtt szépen tollasodtak, a birodalomban felhalmozódott kereskedőtőke jelentékeny része ment át a kezükön. Jakab zsidó kihallgatási jegyzőkönyve, éppúgy, mint a kor- és sorstárs budai krónikaíró Schulhof Izsák a közelmúltban két kiadást is megért emlékirata, a budai zsidók viszonylagos jólétéről tanúskodik. A budai zsidók a hús-, só-, bor-, textil-, bőr- stb. kereskedés mellett adó- és vámbérlőként, kincstári hivatalnokn