Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok igazgatása, 1920–1944 / 37–51. o.

naponta vezették, havonta lezárták az intézőségek mindazon nyilvántartásokat, számadásokat, amelyeket a számvevőségről szóló miniszteri rendeletnél már részleteztünk. Á több részből összetevődő öt alapszámadás típusa a következő volt: A) állatszámadás, B) terményszámadás, C) anyagszámadás, D) leltárszámadás, E) munkaerő-számadás. A ménesbirtok nyilvántartási, számadási rendszere megfelelt a Hensch Árpád klasszikus üzemtani munkájában felállított követelményeiknek. Biztosította a gazdaságban fekvő összes érték nyilvántarthatóságát és ellenőrizhetőségét, biztosította a kezelés eredményének — a gazdaság jövedelmének — kimutathatóságát; adatokat szolgáltatott az üzemi kérdések szakszerű megoldásához/

10 Az évi terveket az igazgatóság vezetésével és útmutatásai szerint a kasznárság és a pénztár állította össze, miután az igazgató együttes értekezleten konzultált az intézőségek vezetőivel. 1924-ig a lehető legrészletesebb lebontásban, mellékletekkel, (tételenkénti szöveges magyarázattal ellátva küldte az igazgatóság az évi üzemtervet minisztériumi jóváhagyásra. Az üzemesítés utáni időből nem maradt ránk ilyen részletes ütemterv a minisztériumi anyagban; csak a kiadásokat,bevételeket lebontó pénzügyi tervet kellett jóváhagyatni. A 30 Ö00 holdas, ipari üzemeket működtető nagyüzem igazgatói és kezelői tisztilétszáma gyakornokokkal együtt sem haladta (meg az ötven főt. Elméletileg rendkívül jól képzett, nagy tapasztalatú, lelkiismeretes, munkájából presztízskérdést csináló tisztviselői kar dolgozott valamennyi ménesbirtokon. Az alkalmazás gazdasági akadémiai oklevélhez volt kötve. A frissen végzett, egyetemet elhagyó mezőgazdász magán gyakornokként kezdte pályáját. Amennyiben egy-két éves gyakornoki ideje alatt megfelelt a ménesbirtokok magas követelményének, esélye lehetett állami szaktisztviselői kinevezésre, azaz segédtiszti kinevezést nyerhetett valamelyik állami mezőgazdasági birtokra. Tekintve az alacsony létszámot és a jelentkezők tömegét, a személyi ügyeket intéző minisztériumi ügyosztály könnyen szelektálhatott.

41 Szívesen töltöttek egy-két évet Mezőhegyesen a saját, vagy magánbirtokon elhelyezkedni kívánó okleveles gazdák is: erősen korlátozott számban díjtalan gyakornokként dolgozhattak a birtokokon. A díjtalan gyakornokok nemcsak, hogy fizetést nem kaptak, de minden költségüket saját maguk fedezték. Ilyen feltételek mellett is kiváltságnak számított Mezőhegyesre kerülni. A kérelmezők nagy száma azt mutatja, hogy a legfejlettebb technológiai eljárások megismerése révén megtérült a befektetés. Magától értetődően vetődik fel a kérdés: a központosított üzemvezetés milyen módon tette lehetővé a kiváló kezelő-tisztikar képességeinek kamatoztatását? Legtömörebben Hensch Árpád vizsgált korszakban is érvényes üzemtani munkája válaszol, felvázolva a központosított kezelés „alkotmányos egyeduralomhoz" hasonlítható változatát: „A kezelés végeredményéért, a jövedelemért ezen rendszernél is az igazgatóság a felelős, aki azonban ezt a felelősséget különösen az osztálékrendszer útján részben a kezelőtisztekre átruházhatja és köztük egészséges versenykedés felkeltése, nevezetesen az egyes gazdasági kerületekben elért eredmények közzététele által ténykedésükre serkentő befolyást gyakorolhat."

42 Mindkét Hensch által javasolt módszert alkalmazták Mezőhegyesen. A jól kidolgozott jutalékrendszer lényege: előre meghatározott tiszta jövedelem — pénztári felesleg — elérése esetén a tiszta jövedelem tíz százaléka a tisztviselőket illette. Mezőhegyesen 464 000 P pénztári felesleg elérésekor kaptak teljes 47