Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - C. Harrach Erzsébet: Javaslat a terv- és térképtári munka ötéves tervezéséhez / 14–16. o.

sem biztosított, miért beszélünk mégis eredményről? Az eddig elvégzett előkészítő munka elindított egy folyamatot. Az adatfeltárás és a hagyományos úton adatlapra rögzített bázis már most is használható. Az ötéves terv készítésénél a gépi adatfeldolgozásra való előkészületi munka nem hagyható figyelmen kívül. Erre kényszeríti a levéltárakat a most már szinte folyamatosan a levéltári őrizetbe kerülő XXXII. fondfőesoportba tartozó tervtárak átvételi kötelezettsége. Ezek az anyagok általában rendezetlenek. Az átvételt egy csontváznak számító épületjegyzék segítségével kell megoldani, ha meg kívánjuk menteni a zúzdától.

5 Ezen forrásokat valamilyen módon be kell sorolni, fel kell dolgozni. Ha ez a munka azonnal a törzsadatlapok felvételével valósul meg, gépi segítséggel rendezhető. Kissé idegenül hangzik, de ha valóban támaszkodunk a gépi segítségre, akkor elvileg rendezetlenül is hagyhatjuk az anyagot, mert a szükséges szempontok szerinti jegyzékeket elkészíttethetjük a géppel. Kutatás esetén italán több gondot fog okozni, ha az összetartozó darabokat más-más helyről kell kiemelni, ez azonban még mindig sokkal kevesebb, mintha többször kellene hozzányúlni a teljes anyaghoz (átrakás, átrendezés, számozás stb.). Ezen forrásoknál sem a kronologikus, sem a területi elv szerinti, sem más teljesen egységes szempont szerinti feldolgozás kialakítására nincs lehetőség, hiszen a különböző nagyság és a hely szűke miatt is más, mint a szabvány méretű iratanyagé. E gonddal imár mindazon levéltárak szembekerültek, akik már átvettek szocialista kori tervanyagokat (pl. Veszprém). A már levéltári őrizetben levő építészeti anyagot tartalmazó fondokban is találhatók rajzos források. Ezek feltárása nagyon fontos lenne, sőt elkerülhetetlen, ha az anyagot darabszinten rendezik. Az anyag kiemelése részben a proveniencia elve alapján helytelen, másrészt további elhelyezési és restaurálási gondokat vet fel, de létezését törzsadatlap készítésével rögzíteni lehetne. A munka külön elvégzése addig, míg a külön kezelt forrásanyag nem került feldolgozásra nem sürgős, de ha amúgy is készül a rendezés, egy kissé lassúbb teljesítési idővel egyszerre megoldható a feldolgozás és rendezés egyaránt. A BFL-ben kidolgozott alapséma felhasználható, ezt már igazolta a gyakorlat, s nem utolsósorban az, hogy folyamatban van az építészeti tervtárakban ennek a feldolgozásnak az átvétele. Ha ez megvalósul, akkor a levéltárba történő beszállításnál sokkal egyszerűbb helyzetbe kerül a levéltáros és megelőzhető, hogy nagy mennyiségű selejtanyagot is átvegyen, mert pontosan kiválasztja majd, mely forrásanyag tartandó fenn. A rendszer bevezetését tehát együttesen és egységesen a gyűjtőkörbe tartozó tervtáraknál is érvényesíteni kellene. Az építészeti forrásanyag gépi feldolgozásának fenti elvei azonban csak teljesen egységes feldolgozás esetén vezethetnek eredményhez. A munka mielőbbi általános bevezetése nem várathat sokáig magára, ha valóban ki szeretnénk használni korunk technikai adottságait. Az előkészítő-, adatfélvételi munka gép nélkül végezhető, a géppark igénybevétele azután következik, s ehhez központi segítségre is szükség van. Igényünk felvetéséhez azonban feldolgozott adatanyagra van szükség. Ennek a munkának legalább elindítását szükséges betervezni a következő tervciklusba. A gondolatsor összefoglalásaként a tervezésnél javasoljuk a gépi adatfeldolgozás előkészítésének beállítását az új átvételek esetén mindig, a régen őrzött fondok esetében ha rendezésre kerül sor. A feldolgozó munka ilyen tervezéssel lassan, az élet diktálta ütemben, bevezetésre kerül, s különösebb gond nélkül áll át az új segédletkészítési szokásokra a levéltárosok tudata és a levéltárak tervezése egyaránt. Az átállás, átprogramozódás nem egyszerű feladatát valamikor el kellene kezdeni, s most már nem célszerű tovább halogatni.

6 C. Harraeh Erzsébet