Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - HÍREK - Radics Kálmán: Levéltári Napok: 1984: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, 1984. május 8–11. / 90–. o.

Hajdú-Bihar megyei Levéltár 1984. május 8-lí-ig A Levéltári Napok rendezvénysorozata május 8-án kezdődött Debrecenben a Szakszervezetek Hajdú-Bihar megyei Tanácsának székházában. Ez alkalommal hagyománytisztelet és újszerűség jellemezte az előadásokat. Az általános és szaklevéltárak bemutatkozását most a Szolnok megyei Levéltár folytatta. Tóth Tibor igazgató adott tájékoztatást a 4800 folyóméter iratanyagot őrző, új épü­letben dolgozó intézményről. Az előadást a levéltár irataival illusztrálta, ame­lyet a jelenlevők nagy érdeklődéssel fogadtak. Szintén hagyományápoló, hogy évente Debrecen mellett a megye más-más települése is bekapcsolódik a programba. Berettyóújfaluban Fodor Péter, az MSZMP KB munkatársa tartott előadást Román nemzetiségiek Hajdú-Bihar megyében címmel. Hajdúszoboszlón a város felszabadulás utáni történetét ele­mezte dr. Berényi Miklós, Erdei Gyula, dr. Gazdag István és dr. Juhász Imre. Hortobágyon dr. Béres András és Salamon Ferenc a Hortobágy múltjáról, jö­vőjéről beszélt, vezetett vitát. Az újszerűséget a számítástechnikai és a sporttörténeti felolvasó ülés je­lentette. Harrach Erzsébet vizsgálta a levéltárak és a számítástechnika kapcso­latát. Fésűs László pedig a debreceni egyetemi sport 75 évéről, Rátonyi Tamás a DVSC 1902—1979 közötti történetéről tartott előadást. A Levéltári Napokat hagyományosan a Hazafias Népfront Hajdú-Bihar megyei Bizottsága Honismereti és Helytörténeti Bizottságának nyitott ülése zárta dr. Dankó Imre vezetésével. Itt a Tiszántúl török uralom alóli felszaba­dításáról tartott előadást dr. Varga J. János, a korreferens pedig dr. Bársony István volt. A rendezvényeken tudományos intézmények dolgozói, tanárok, kutatók, le­véltárosok, diákok és a történelem, helytörténet iránt érdeklődők több mint há­romszázan vettek részt. Radics Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents