Levéltári Szemle, 35. (1985)
Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - HÍREK - Az 1983. decemberében újjáalakult Levéltári Tanács tagjai / 84–86. o.
tanulságait Kanyar József foglalta össze. Megállapította, hogy a tanács többségének véleménye szerint a Levéltári Közlemények és a Levéltári Szemle (ez utóbbi változatlan címen) folyamatosan működjenek tovább. A Közlemények magas szintű tudományos elméleti, a Szemle — megfelelő reformok után — oldottabb, a közművelődés, a történelmi ismeretterjesztés terén is nyitó folyóiratként. A levéltártudomány művelésének fejlesztése érdekében ki kell használni a területi levéltárak regionális tudományos műhelyeiben rejlő lehetőségeket. Végezetül a külföldi szakirodalomról való tájékoztatást folyamatossá kell tenni. Az ülésen Ságvári Ágnes, a MKE Levéltári Szekciójának elnöke javaslatot tett a Nemzeti Levéltári Nap programjára. Ezt követően a tanács elnöke tájékoztatást adott arról, hogy a minisztérium jóváhagyta a tanács ügyrendjét és munkatervét. Éves munkaterve szerint a Levéltári Tanács 1984. évi második ülésére december 7-én került sor. Napirenden szerepelt a levéltárak VII. ötéves tervére vonatkozó javaslat. Az előterjesztéshez a jelenlevők közül tizenhármán szóltak hozzá, míg a tanács egy tagja írásban nyilvánított véleményt. Több hozzászóló foglalkozott a szakterület központi irányításának kérdéseivel, az egyes levéltárak súlyos raktározási körülményeivel és a levéltárakban folyó tudományos munka középtávú terve elkészíté&ének szükségességével. Vitazárójában Molnár József, az MM Levéltári Osztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a Levéltári Osztály a fő tendenciák és bizonyos központi feladatok kijelölésére törekszik, de anyagi eszközök hiányában ezek megvalósulását sem tudja szavatolni. Ismételten aláhúzta az iratanyag védelmével Összefüggő mikrofilmező és restauráló géppark beszerzésének fontosságát. Második napirendként a tanács elfogadta 1985. évi munkatervét, amely szerint az év folyamán két rendes ülést tart. Ezeken megtárgyalja a levéltárak irattár-felügyeleti tevékenységének tapasztalatait és további feladatait, valamint a magyar levéltárak kiadványainak a tudomány és a közművelődés szolgálatában betöltött szerepéről készített előterjesztést. Az előterjesztés kidolgozására a tanács saját kebeléből 8 tagú tudományos albizottságot küldött ki. A belső vitát követően e témáról jelentés készül az MTA Történeti Bizottsága elé. G. L. AZ 1983. DECEMBERÉBEN ÚJJÁALAKULT LEVÉLTÁRI TANÁCS TAGJAI Elnök: KANYAR JÓZSEF, a történettudományok doktora, a Somogy megyei Levéltár igazgatója Titkár: LAKOS JÁNOS, a Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya Levéltári Osztályának főmunkatársa Tagok: a) Funkciójukból: 1. KÁLLAY ISTVÁN, a történettudományok doktora, az ELTE Bölcsészettudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára 2. MOLNÁR JÁNOS kandidátus, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatóhelyettese 84