Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - KILÁTÓ - Ságvári Ágnes: A X. levéltáros világkongresszusról: Bonn, 1984. szeptember 17–23. / 66–73. o.

stb.) koncentrált, nem lebecsülve pl. a levéltárosokkal és kutatókkal kapcsolatos tevékenység során oly elhanyagolt pedagógiai tevékenységet sem! Jelentős emberi s kádertartalék az irattáros-társadalom. (Nem véletlen, hogy sok nyelv azonos kifejezést használ a levéltár és az irattár fogalmára.) A képzés — gyenge pontunk. S ugyanakkor a levéltárügy előrehaladásának kardinális kérdése! Nem véletlen, hogy minden referátum érintette: a levéltárak korszerűsítését szorgalmazó elemzés csakúgy, mint a decentralizálás személyi feltételeit taglaló ajánlás; a vezetéstudomány legújabb eredményeit adaptálni kívánó s a levéltárba új típusú kádereket verbuváló szakvélemény csakúgy, mint a levéltárosképzés újításán munkálkodó professzorok. A hozzászólók három „esettanulmánnyal" igazolták fenti tételeket. P. Kahlenberg (NSZK) a tömegtájékoztató eszközök (rádió, tv) révén létrejött hírforrások s a levéltár technikai műhelyeiben tömegesen filmezett anyagok szakszerű gyűjtésére, őrzésére, ezek újdonságaira hívta fel a figyelmet. Speciális ismeretek képzésére az UNESCO 1980 folyamán már kampányt indított. 1984. év tavaszán az ICA, FIAB, FIAT, IASA irattáros-levéltáros speciálképzés modelljének kidolgozására adtak közös megbízást. M. Cook még élesebben fogalmazott: elvetette a levéltártudományt önálló tantárgyként kezelő, a múltban — és jelenben! — alkalmazott gyakorlatot. Egy lehetséges oktatási terv kiindulásának ajánlotta a levéltárosképzés nyitottabbá tételét. A tanmenetben szorosan vett szakmai tanulmányok — egyéb információs szakmákkal azonos tárgyak •— és más társadalomtudományi területekhez kapcsolódó stúdiumok foglalnának helyet. Ez persze felvetette az alapkérdést: maradjon-e független a levéltárosképzés, vagy csatlakozzék a történészképzéshez? S ha nem marad független, vajon legszerencsésebb-e, ha a történészképzéshez sorolódik? Mindenesetre világossá lett: annak arányában, ahogy a levéltárak tevékenységi köre sokszínűvé, sőt jól elkülöníthető ágazatok összességévé vált, úgy kell osztódjék a levéltárosképzés is. Éppen azért, hogy a specifikumok révén a gyakorlat folyamán a levéltár-politikát alkalmazni tudó egységes szemléletű levéltáros-társadalom nevelődjék ki. Esettanulmányt készített P. Rasta (Finnország) is az igazgatási irattárakban dolgozók oktatásáról, amelyben a kezdő és középszintű képzés szétválasztására tett javaslatot. S az oktatásban megkülönböztetett tananyag (kézikönyvsorozat) összeállítását javasolta a „szakmán kívülről" érkezettek részére. (E kategória az irattárban, levéltárakban alkalmazottak többsége.) Képzés és információ, információ és képzés — nemcsak a levéltári szervezet egységesítésének az eszköze, hanem a történelem, gazdagság, igazgatás és urbanizáció, az emberiség múltja és jövője törvényszerűségeinek, egységes felfogásának elengedhetetlen tartozéka. Ebben állt a jelentősége a reprográfia eszközével lebonyolítandó levéltári iratanyag cseréjéről folyt eszmecserének. A referátumot Körméndy Lajos, a Mikrofilmbizottság titkára tartotta, ö a levéltári iratokról készített reprográfiai másolatok nemzetközi forgalmát vizsgálta különböző szempontokból, általában a magyar példákból kiindulva, de más országokra is értelemszerűen alkalmazva. A külföldi iratanyag iránti igények okai közül elsőnek az évszázadok során lezajlott területi, állami átrendezéseket jelölte meg. A forgalmat segítő és gátló tényezők közül pedig a megőrzés igényét, közlekedési nehézségeket, a szállítás drágaságát, biztonsági szempontokat hangsúlyozta. Ezért anélkül, hogy a hagyományos rendszereket csorbítanánk, a nemzetközi együttműködés tengelyébe a másolt anyagok kölcsönös rendelkezésre bocsátását javasolta. Kiemelte, hogy ez az eljárás is számos jogi és anyagi kérdés rendezését vonja maga után. A témakörben kibocsátott kérdőívre adott válaszokat feldolgozva az alábbi következtetésekre jutott: egy-két nagy program kivételével nincs számottevő 72