Levéltári Szemle, 35. (1985)
Levéltári Szemle, 35. (1985) 4. szám - MÉRLEG - Jároli József: Csanád Megye Levéltára 1710–1950. Szeged, 1984. / 94–97. o.
belül nagyobb teret kapjanak a kutatómunka számára fontosabb fondcsoportok, fondók ismertetései. A kötet összességében igen jól szolgálja azt az ismeretterjesztő célt, amelyet összeállítói maguk elé tűztek. Az egyes fondcsoportok, fondók közlési sorrendjével lényegében egyetérthetünk, bár talán jobb lett volna a központi szervek ismertetését mindenütt a testületi szervek, majd az egyedi szervek bemutatásával kezdeni. A kötetben ugyanis a főispán, a testületi szervek, az egyedi szervek (tisztviselők) a sorrend. Igaz, hogy a főispán, mint a kormány képviselője a törvényhatóság működésében kulcsszerepet játszott, mégsem látjuk indokoltnak a testületi szervek és az önkormányzati tisztviselők elé sorolni. A megye levéltárának mai fondjait közel egy évszázad alatt több levéltáros generáció alakította ki. Az ismertető leltár összeállítói a munka dlkészítésekor nagyobb rendszerező, rendező munkát már nem végeztek, elsősorban az iratanyag adott levéltári tagolódását vették alapul. Így az 1869-ben kialakított és lajstromozott fondokkai együtt szerepelnek a f ondjegyzék szerkesztési utasítás alapján kialakított újabb fondok is. Az elődök tagolása lényegesebb korrekcióra nem szorul, hiszen az általuk kialakított fondok többsége ma is helytálló. Egy helyütt azonban érdemes lett volna korrigálni, mégpedig a megyei tisztviselők után maradt iratok gyűjteményes fondjaiból Návay Antal alispán 1789—1825 közti iratait az alispáni fondba sorolni. Ez utóbbiból az erre az időszakra vonatkozó iratok hiányoznak, az alispán személyi fondjában pedig csak egyetlen családi irat van, a többi közirat. Azt is érdemes lenne megfontolni, hogy a megyei tisztségviselők után maradt fondtöredékekből nem lett volna-e célszerűbb egy gyűjteményes fondót létrehozni, ahol a most önálló fondként szerepeltetett személyi fondtöredékek csak állagminősítést kapnának. Ez utóbbit sajnálatosan nem segíti elő a jelenleg is érvényes fondjegyzék szerkesztési utasítás azzal, hogy inkább túltagolásra biztat, mint az ésszerű fondhatárok kialakítására. Ezzel azonban olyan területet kell érintenünk, amelyre szándékosan nem terjedt ki a segédlet összeállítóinak figyelme, hiszen ők a jelenleg érvényes szabályozást és szakmai gyakorlatot tartották tiszteletben. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy egyazon testület vagy egyedi szerv fondjának kronológiai alapon történő elkülönítése, amelynek eredményeként több apró fond jön létre, jelenleg már nem tartható. Ez a megállapítás Csanád megye levéltárára is érvényes, hiszen csak a kapitalista kor alispáni iratai hat fondra tagolódnak és ezek közül nem egy mennyisége alatta van az egy iratfolyóméternek. Ez a kronológiai tagolás, amelyet a fondjegyzék szerkesztési utasítás sugallt, véleményünk szerint feleslegesen teszi bonyolulttá az iratanyag rendszerét. Helyesebb lenne tehát, ha az említett kapitalista kori alispáni fondcsoport, vagy fond-alcsoport egyetlen fond lenne, amelyben az állagok szintjén lehetne követni az egyes szervezeti változásokat, amelyek sokszor rövid időhatárokhoz kötődnek. Ez a szerzőktől független túltagoltság az iratanyag isimertetésében is gondokat okozott. Az előbbi alispáni fondok elé írt fondcsoport-bevezető megadja ugyan a szükséges áttekintést, azonban az egyes alispáni fondok specifikus adatai hat helyen találhatók meg. Itt vetődik fel az a kérdés, hogy az egyes fondok iratainak tartalmi és kezelési kérdésein kívül kell-e mást tartalmaznia a fond ismertetésének? Esetleg a fondcsoport elé írt bevezetőbe kellene az egyes fondok igazgatástörténeti ismeretanyagát bedolgozni. A fondcsoport-bevezetők alkalmazása sem célszerű minden esetben mechanikusan. Ott, ahol valóban több fondból álló valódi fondcsoport létezik, helyénvaló, de ahol fondcsoport nincs, ott az ismertetett fond anyagába kellene beépíteni a bevezetőt is. (Például: A feudalizmus kora. Csanád megye főispánjának iratai 14. oldal, Csanád megye főispánjának iratai 1710—1803. 15. oldal.) m
