Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 4. szám - G. Vass István: Két vita a levéltári értékhatár kérdéséről / 3–11. o.

Ugyancsak jelentős eltéréseket érzékel annak megítélésében is, hogy az 1969. évi 27. tvr. alapján a levéltáraknak a magyarországi irattermelés egészét kell-e felvállalniuk, vagy csak a történeti értékű iratok fennmaradásáért felelősek. Az értékhatár-vizsgálat az utóbbi nézeteket erősíti. Madarász Katalin szerint a költségvetési szervek esetlegesen szerepelnek az előterjesztésben, ezért néhány kiegészítést javasolt. Egy új levéltári tvr. — mondotta — megoldhatja a Pető Iván által felvetett problémákat, illetve véleménye szerint nem lehet a jóváhagyott irattári terveket úgy felfogni, mint a szerv és a levéltár között létrejött változtathatatlan szerződést. Békés Csaba ismét felvetette, hogy mi legyen az iktató és mutatókönyvekkel miután azok az 1972 után tételesen lerakott iratokhoz kutatási segédletként nem használhatók. Ezután — főleg a pénzügyi referencia területére vonatkozóan — néhány konkrét, kiegészítési javaslatot tett. Erdmaiin Gyula az elhangzottakra válaszolva többek között a következőkről szólt: a) Mélységesen egyetért azzal, hogy a tematikusán lerakott iratokhoz tartozó segédletek a kutatás sorári nem használhatók, önálló forrástípusként szintén nem jöhetnek számításba, tehát felesleges őket őrizni. Ezt már ő maga is többször felvetette. Azonban a levéltárosok többségét is igen erős konzervativizmus hatja át, s ezért az ilyen javaslatokat mindig nagy felháborodással fogadják. b) Ismét hangsúlyozta, hogy a vizsgálat lezárása után elkészülő jegyzékeket is csak ajánlásnak kell felfogni, s a levéltáros, illetve a levéltár vezetője ettől eltérhet, ha azt a helyi körülmények és az egyedi szempontok alapján indokoltnak látja. c) A levéltári anyag érvényes rendezési elve a fondfőcsoport-szisztéma, ezért nem érti, hogy miért vetődik fel az ágazatonkénti tagolásra vonatkozó javaslat. d) Pető Iván felvetésével kapcsolatban az a véleménye, hogy az irattári tervek a gyakorlatban bennünket semmire nem köteleznek. Az abban foglaltaktól a levéltárak az iratanyag átvétele, illetve a selejtezések elbírálása során jelenleg is nap mint nap eltérnek néha pozitív, főleg azonban negatív irányban. És ez helyes is, mert a levéltárak nem hordozhatják a végtelenségig egy korábbi korszak terhét. Ami pedig azt illeti, hogy a jelenből kiindulva lehet-e a jövőre nézve érvényes listákat összeállítani, az a véleménye, hogy az alapvető ügykörök nem változnak olyan gyorsan, s egy 8—10 évenkénti felülvizsgálattal ezt a problémát át lehet hidalni. e) Véleménye szerint a levéltáraknak a történeti értékű iratok fennmaradásán kell őrködniük, ellenőrzéseik során erre kell figyelmüket összpontosítaniuk. Sehol, semmilyen jogszabály nem mondja azt ki, hogy a levéltárak az egész magyar iratkezelésért, illetve a Magyarországon létrejövő teljes iratmennyiségért felelősök lennének. Verő Gábor a vita összefoglalásaként arról beszélt, hogy az UMKL munkatársainak jelentős szerepe volt az értékhatár-vizsgálat egész eddigi menetében, a vizsgálat alapjául szolgáló elképzelések megfogalmazásában és a jelenlegi iratjegyzékek egy részének kidolgozásában. A jelenlegi vita is arról tanúskodott, hogy a munkatársak tisztában vannak a kérdés horderejével, s komolyan felkészülve, legjobb tudásuk szerint igyekeztek segíteni az anyag egyenetlenségeinek, hiányosságainak a kiküszöbölését. Egyben hangsúlyozta is, hogy 10