Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - Erdmann Gyula: Történeti érték szervenként–szervtípusonként: rövid beszámoló az országos értékhatár-vizsgálati munka állásáról / 21–36. o.

pedig elfelejtődtek, amit jelez a levéltárak szervnyilvántartásának jelenlegi, egységet éppen nem mutató állapota.) Utaljunk itt arra is, hogy véleményünk szerint a területi, helyi államigazgatási szakszervek (XXIV) zömét (amennyiben beszámolóikat, jelentéseiket központi felügyeleti-irányító szervüknél megőriztetnénk) a III. kategóriába lehetne sorolni, azaz az értékminimum alatti szervek közé. Itt is a helytörténetírás szempontja döntött — legalábbis javaslatunk szintjén — az értékhatár fölé sorolás mellett. A véleményem szerint egyértelműen III. kategóriába sorolandó, azaz történeti értéket nem „termelő" szervek (a teljesség igénye nélkül) a következők: megyei szint alatti tűzoltóságok, kerületi erdőfelügyelőségek körzeti részlegei, hatósági gépjármű vizsgáló állomások, postaigazgatóságok megyei üzemei, MÁV területi igazgatóságok üzemfőnökségei, MNB, OTP, ÁB megyei szint alatti részlegei, városi illetékhivatalok, megyei költségvetési elszámoló hivatalok, megyei parancsnokságok alatti vámhivatalok, megyei és városi kórházak és megyei egészségügyi intézetek szintje alatti minden egészségügyi szerv, minden megyei szint alatti könyvtár, művelődési otthon, bölcsődék és óvodák, egyesületek és testületek megyei szint alatti szervezetei, a vállalatok gyáregységei, kihelyezett részlegei, telepei, lerakatai, áruházak, mindenféle kereskedelmi-szolgáltató üzletek, egységek, autójavító, ill. Patyolat-vállalatok, lakásszövetkezetek. A fondképzők értékelésén túl a történeti értékű iratok listáinak kidolgozásában a többi szocialista országban is csak a tapogatózásnál s az első, kezdeti eredményeknél tartanak. A Szovjetunióban a 70-es évek elején készen állt egy 1200 tételt tartalmazó lista, amely minden differenciáltság nélkül, az ország összes értékminimum feletti szervénél alkalmazandó volt, s ebben a formában nyilván nem jelenthetett végeredményt.

7 Az NDK-ban már ágazati iratkatalógusok készültek, s talán mostanában alakítják ki a szervtípusonkénti katalógusokat. Másutt sern járnak — tudtunkkal — előbbre. így jegyzékünk, amely tartalmazza azt, hogy levéltárainknak mely szervektől és mit kellene átvenniük s ezzel meghatározza azt is, hogy az iratelleinőrzések során mely iratok meglétét kellene kontrollálni, ha következetesen alkalmazzuk, sokat javítana a magyar levéltárügy nemzetközi pozícióján a selejtezés és értékelés területén Listáinkkal kapcsolatosan tudjuk azt, hogy a szervek is, ügyköreik is változnak, s így az értékelésben továbbra is szükség lesz a levéltárosok egyéni döntésére: szeretnénk azonban, ha listáink könnyítenék és egységes mederbe terelnék munkájukat mind az irattári tervek módosításakor, mind a selejtezések elbírálásakor s nem utolsó sorban az iratátvételek előkészítésekor, ill. a levéltárbani selejtezések során jó lenne, ha a listákat hatósági felhatalmazás alapján és visszamenőleges hatállyal is alkalmazhatnák a levéltárak. Addig is javasoljuk, hogy a tényleges raktári helyhiányra hivatkozva csak a listákon szereplő anyagokat vegyék át a levéltárák, fenntartva természetesen a levéltárigazgatóknak a jogot, hogy — belátásuk szerint — további iratok beszállítását is engedélyezzék, ill. szorgalmazzák. Megjegyzendő, hogy az akut ráktárhiányból adódó elkerülhetetlen kényszerből levéltáraink már eddig is felülbírálták az irattári terveket és kevesebbet vettek át. mint amit előírás szerint át kellett volna venniük; így megint csak azt mondhatjuk: ideje, hogy a történeti értékű iratok körét a valósághoz közelebb eső, szűkebb mértékben — de közmegegyezéses alapon és egységesen! — szabjuk meg. Listáink alkalmazása becsléseink szerint annyit jelentene, hogy az országos központi szervek esetében az eddig történeti értékűnek minősített iratok fele, a tanácsoknál harmada (községeknél töredéke), vállalatoknál egyharmada-egyötöde, szövetkezeteknél egyötöde kerülne csak levéltárba 25