Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - KILÁTÓ - E. Jenes Margit: A Szovjetszkije Arhivi 1983-as évfolyamáról / 74–79. o.

A Szovjetszkije Arhivi 1983-as évfolyamáról A 60 éves folyóirat szerkesztőségének jubileumi ülésén (3. sz. 3—12.) F. I. Dol­gihnak. a Levéltári Igazgatóság vezetőjének rövid bevezetője után Sz. A. Kuz­min, a folyóirat főszerkesztője tartott beszámolót „A Szovjetszkije Arhivi és a levéltárügy fejlődése a Szovjetunióban" címmel. Kiemelte, hogy a folyóirat több munkatársa fontos szerepet játszott az 1918. évi lenini dekrétum értelmezésé­ben és a levéltárügy előtt álló elméleti, gyakorlati kérdések kidolgozásában. A folyóirat levéltári dokumentumok rendszeres közlésével, a dokumentumok levéltári gyűjtésének, őrzésének ismertetésével lehetővé tette, hogy a közvéle­mény is felismerje a levéltárak tevékenységének társadalmi jelentőségét. (A Szovjetunió Alkotmánya kimondja: a történelmi emlékek védelme minden szovjet állampolgár kötelessége.) A továbbiakban arról beszélt, hogyan látják el a levéltárak alapvető tár­sadalmi funkciójukat, vagyis hogyan elégítik ki a társadalom növekvő igényét a retrospektív dokumentációra. Gazdagodnak a levéltári fondok s mind haté­konyabb lehet a felhasználásuk; egyre magasabb szintű a dokumentumok pub­likálása is. A főszerkesztő rámutatott a levéltáraknak arra a törekvésére is, hogy a szocialista országok levéltáraival mind szorosabb baráti kapcsolatokat építsenek ki. Ennek értelmében közli a folyóirat a szocialista országok levéltárosainak cikkeit, ül. számol be rendszeresen a nemzetközi levéltári eseményekről. A következő felszólaló D. I. Antonyuk, az SZKP KB mellett működő Mar­xizmus—Leninizmus Intézet helyettes vezetője volt, aki arról a fontos szerep­ről beszélt, amelyet a folyóirat fejtett ki annak érdekében, hogy a közvélemény jobban megismerje V. I. Leninnek a szocialista levéltárügy megszervezésében kifejtett kiemelkedő tevékenységét. Sz. A. Hromov, a Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója a folyóiratban megjelenő főbb forrástani elméleteket, nézeteket is­mertette, hangsúlyozva azt, hogy a dokumentumok selejtezése és levéltári gya­rapítása terén elért eredmények a Szovjetszkije Arhiviban helyet kapó viták­nak, elemző tanulmányoknak is köszönhetők. Sz. O. Smidt, a Tudományos Akadémia Archeográfiai Bizottságának el­nöke a folyóirat tevékenységének pozitívumait a következőkben foglalta össze: 1, Rendszeresen közöl általánosító, összegző jellegű, a modern levéltárügy különböző irányzatait érintő cikkeket, amelyekben a legkiválóbb levél­tári szakemberek ismertetik nézeteiket. 2. Gyakran szerepelnek a folyóiratban a helyi levéltárak helyzetét, problé­máit taglaló tanulmányok. Pozitívum az is, hogy képet alkothatunk a nemzetiségi levéltárak gondjairól is, 74

Next

/
Thumbnails
Contents