Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - Gerics József: A magyar király "birodalmi trónusa" a 13. században / 45–48. o.

Az érsek levele azonban ennél többet mondó forrás. Az auctoritas imperandinak tudniillik más értelme is van, mint az, amelyben a kánonjog alkalmazza. Ennek a másik jelentésnek szemléletes példáját II. Lajos császár 871. évi nyilatkozatában olvashatjuk. Lajos ti. elismerte: családja, a Karoling-ház a római szentegyháztól kapta „előbb a királyi, majd a császári hatalmat (regnandi prius et postmodum imperandi auctoritatem)."

6 A kifejezésnek ugyanez a jelentése abban a diplomatikus udvariassága levélben, amelyet 1157-ben II. Henrik angol király küldött Barbarossa Frigyesnek: „Nem fog hiányozni belőlünk a készség az engedelmességre Irántatok (voluntas obsequendi), hogy Nektek, akik méltóságban fölénk emelkedtek (dignatate preminetis), valóban császári hatalom jusson (imperandi cedat auctoritas)."

7 Ebben az értelemben alkalmazza az imperandi gerundiumot 1265-ben Manfréd királynak, II. Frigyes császár fiának a kiáltványa: „A császárság különleges előjogával. . . tündöklünk a világ többi királya felett (speciali prerogativa imperandi, .. prae ceteris mundi regibus praef ulgemus). "

8 Az auctoritas imperandi jól igazolható, másik jelentése tehát: auctoritas imperalis. Ladomér panaszleveléből világos, hogy ő az egyházon belül a király olyan auctoritas imperandi-j&t természetszerűen elvetette, amely az egyháziak obsequendi necessitas-át tételezte fel. Egészen más kérdés Ladomérnak és környezetének felfogása a magyar király olyan auctoritas imperandi-járól, amely az auctoritas imperalis szinonimája. Ladomérnak és az esztergomi egyházmegyének az erre vonatkozó álláspontjáról határozott választ kaphatunk. Az esztergomi érsekség ui. 1283 áprilisában, Ladomér panasziratának feltehető keltével azonos évben fontos kiváltságleveleket szerzett IV. Lászlótól. Ezek egyikében a király a következő módon magasztalja az esztergomi fő egyházmegyét: ,.... mindörökké tartó kiváltsággal. . . akarjuk megerősíteni ... az esztergomi szentegyházat, egész országunknak anyját, avagy fejét; kizárólag tőle ékesíttetvén királyi koronával, lépünk az ország kormányához és birodalmunk trónjára (sacrosanctam Strigoniensem ecclesiam, matrem tocius regni nostri seu magistram, a qua sola Regali diademate insigniti, Régimen regni et tronum conscendimus imperandi . . . duximus privilegio valituro in perpetuum muniendum . . ,)."8 Ez az oklevél kétségtelenül Ladomér érsek sugalmazására keletkezett, a király átmeneti „megjavulásának" idején, pár héttel azután, hogy kénytelenkelletlen bűnbánó nyilatkozatot tett: „Esztergomban a minap Isten sugalmazására régebbi vétkeinkből jó buzgalomtól vezéreltetve megtértünk (nuper nobis apud Strigonium resipiscere preteritis nostris de transgressionibus auctore dominó studio meliore protractis)."

10 A kiváltság egyszerre fejezi ki az esztergomi érsekség és a magyar király egymással szoros összefüggésbe hozott jogállását. Az esztergomi egyház Magyarországon azt a méltóságot tölti be, mint amelyet köztudomás szerint a Laterán a világegyházban: mater tocius regni. . . seu magistra, kizárólagosan joga a király koronázása. Ez a koronázás a királyt „országa kormányzására" és „imperátori (vagy birodalmi) trónra" emeli. A „trónus imperandi"-ra emelkedés a magyar királynak olyan hatalmát fejezi ki, amely öt országán belül a császárral egyenrangú, szuverén uralkodóvá teszi. Elnyerése az esztergomi érsektől való koronázás következménye, s az így kapott auctoritas imperandi az egyház ellenében nem érvényesíthető. Ez — Ladomér magyarázatában — nem kánonellenes, zsarnoki parancsolgatás az egyház és az egyháziak felett. Ha a király ilyesmire törekednék, Esztergom, főpapja nem habozik a Szentszékhez fordulni ellenében. Az esztergomi érsekkel való együttműködés azonban — Ladomér szerint — megadja a királynak az országban a főhatalom teljességét, az érsek felfogása szerint helyesen értelmezett auctoritas imperandi-t. 47