Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - Pálmány Béla: Nagy Lajos (1926–1984) / 100–101. o.

fél évre a Pest és Nógrád megyék levéltári anyagát őrző Budapesti 2. sz. Ál­lami Levéltárba kerül, majd szeptembertől a Budapesti 1. sz. Állami Levéltárba helyezik át. Hét éven át dolgozik itt, a későbbi Fővárosi Levéltárban. Első publikációi szülőföldje, Fejér megye és kedves városa, Székesfehérvár történetéről jelentek meg, köztük a megye jobbágyságának XVII—XVIII. szá­zadi történetéről, a dűlőnevekről, pusztatemplomokról írt dolgozatai. Ő „fedezte fel" és tette közkinccsé Wathay Ferenc fehérvári alkapitány konstantinápolyi rabságában, 1604-ben írt csodaszép énekeskönyvét. A Fővárosi Levéltárban be­kapcsolódott Budapest történetének kutatásába és e munkásságának eredmé­nyei példamutatóan alapos és kitűnő stílusú tanulmányai. Topográfiai művei — a Terézváros, Pest, a budai Vár, a Víziváros, illetve Székesfehérvár késő középkori helyrajzáról — mellett elmélyülten, statisztikai forráselemzéssel ké­szült tanulmányokat írt a két ikerváros, Buda és Pest XVII— XVIII. századi társadalmának tagozódásáról. Levéltárosként a levéltári leltárak készítésében vállalt úttörő munkát, megjelentetve Pest város, illetve a székesfehérvári püspökség segédleteit. 1961-től 1979-ig a Budapesti Történeti Múzeumban dolgozott, az Újkori Osztályon, majd 1973-tól az újonnan szervezett Várostörténeti Osztály vezető­jeként. Itt teljesedett ki várostörténeti munkássága, melynek összefoglalásai a Fekete Lajos szövegének átdolgozásával és kiegészítésével készített „Budapest­története a török korban" és az egyszemélyes teljesítményként kitűnt ^Buda­pest története a török kiűzésétől a márciusi forradalomig" című monográfiája. A kvantitatív történetírás hazai megalapozóinak egyikeként négy megyét — Baranya, Fejér, Mosón, Tolna — dolgozott fel „Az úrbéres birtokviszonyok Ma­gyarországon Mária Terézia korában" I. Dunántúl kötetében. Alapító tagja volt a VEAB Kézműves-ipartörténeti munkabizottságának és egyik szellemi irányí­tója a .,céhkataszter'' néven ismert forrásanyag feldolgozásának, többnyelvű mesterségnév-szótárat állítva össze. 1979-ben meg kellett válnia a Budapesti Történeti Múzeumtól. Már bete­geskedő emberként, melyhez önmagát nem kímélő életmódjával maga is hoz­zájárult, lett ismét levéltáros. Az Űj Magyar Központi Levéltár újonnan alakí­tott Módszertani Osztályán dolgozott, mint tudományos főmunkatárs. Vissza­térő, súlyos megbetegedések között állította össze a magyarországi egyházi le­véltárak fondjegyzékei közül a katolikus, az evangélikus és a kisebb egyházak anyagairól készült segédleteket. Nagy örömére és erkölcsi elégtételére szolgált, hogy négy éven át — tanítványai szeretetétől övezetten — oktathatott a sze­gedi József Attila Tudományegyetemen újkori magyar történelmet. Még kezébe vehette a Bácskai Verával közösen írt „Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban" című nagy monográfiáját, a XIX. századi magyar gazdaság- és társadalomtörténet-írás új, funkcionális szemléletű és kvantitatív módszerű irányzatának első kiemelkedő eredményét, amelynek megállapításai a tízkötetes Magyarország történetébe is bekerültek. Már csak posthumus jelenik meg azonban a Bácskai Verával közösen összeállított „Széchenyi István pesti tervei" című levelezéskiadványa. Személyében nem csak egy kiválóan felkészült történészt, tapasztalt levél­tárost vesztettünk, de egy kellemes, szellemes, segítőkész munkatársat, szere­tetre méltó Embert is. Pálmány Béla 101

Next

/
Thumbnails
Contents