Levéltári Szemle, 34. (1984)

Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - IRODALOM - Révész Tamás Mihály: Kállay István: A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848. Bp., 1980. / 403–407. o.

hézkes és költséges volt. Mindezek az okok eredményezték, hogy csak ritkán tartottak úriszéket, még a nagy uradalmak is csak évente egyet-kettőt. A jogszolgáltatást sokkal egyszerűbben, a megye kizárásával, a költségek kirnélésével az uradalmi tisztek végezték, akik ezért külön fizetést vagy napidíjat nem kaptak. Előnye volt a kormányzati szervek bíráskodásának, hogy csaknem hetente üléseztek, így az ügyek eldöntésével nem kellett fél évet, esetleg éveket várni /amig az uriszék összeült/. A szerző a kötet végén kitekint a nagybirtok-kormányzat 1848 utáni fejlődésére. Megállapítja, hogy a robot, a dézsma és a pénzbeli szolgáltatások megszüntetése a nagybirtokkormányzat hatáskörét csökkentette ugyan, de alapjaiban nem rázta meg /mint ahogy a korábbi események, pl. az úrbérrendezés sem/. A kormányzat gerince továbbra is a tisztiszék, amely magát helyenként bizottmánynak, gazdasági ülésnek is nevezte. Közigazgatási és jogszolgáltató tevékenysége fokozatosan szűnt meg. Az 1853. évi úrbéri pátens után is megmaradt a szólődézsma és a földesúri haszonvételek /italmérés, malomjog, halászat, vadászat stb./ igazgatása. Mindezek megszabták a birtokkormányzat további fejlődését, amelyet a feudális korból örökölt igazgatási szervezet és a megváltozott körülményekhez lassan igazodó apparátus küzdelme jellemzett. Ez az irányítás új formáit, nagyobb egyéni felelősséget igényelt. 407