Levéltári Szemle, 34. (1984)
Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - ADATTÁR - Sipos Antalné: Aigner contra Athenaeum: felhívási per néhai Petőfi Sándor műveinek kiadása tárgyában, 1879–1881 / 283–361. o.
E jogi kérdés, a szellemi tulajdon jogának kérdése a reformkorszaktól kezdve foglalkoztatta az irókat, költőket, tudósokat. Petőfi élete és müveinek későbbi sorsa a legfőbb érv és hivatkozási alap volt az ügy fontosságának kiemelésére. Ű volt az, aki az Írásból akart megélni, kötöttségektől függetlenül csak költőnek lenni - s ebből nem tudott magának, családjának anyagi biztonságot teremteni. Verseinek későbbi tulajdonosa pedig belőle gazdagodott meg. A könyvnyomtatás elterjedése óta élveztek valamilyen jogi védelmet a kinyomatott müvek; s a műre vonatkozó védelemben az iró, költő, illetve a kiadó, nyomdász változó arányok szerint részesült. A XVI-XVII. századi nyomdai privilégiumok az egyéb mesterek jogaihoz voltak hasonlók: a nyomdászmestereknek adtak védelmet, s a szerző igényei még nemigen kerültek szóba, már csak azért sem, mert e korai időkben a könyvszerzés nem volt kenyérkereső foglalkozás. A XVIII. század végére az engedély nélküli utánnyomás tilalmazása már Magyarországon is általánosabb rendezést igényelt. Takáts Ádám győri református prédikátor 1793-ban bepanaszolta Ferenc császárnál Landerer Mihály pesti nyomdászt, hogy a Patzkü nyomdában kiadott müvét szó nélkül utánnyomta. Beadványa nyomán született meg a 12.157. sz. 1793. november 4-én kelt királyi rendelet, mely Magyarországon pénzbüntetés terhe mellett eltiltotta az utánnyomást - illetve "engedelemhez" kötötte - s a tilalom megszegése esetén a szerző javára is kártérítést irt elő. Ez a rendelet 1849-ig maradt hatályban. /Az utánnyomással szenbeni védelmet a 14059. sz. 1794. január 7-én kelt újabb királyi rendelet viszonosan kiterjesztette Ausztriára és az osztrák tartományokra is./ Ez az iparűzési privilégiumon alapuló rendezés a XIX. század közepe felé már nem elégítette ki sem a kiadók, sem a szerzők irói 292