Levéltári Szemle, 34. (1984)
Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - Vargha Dezső: Községi krónikaírás a szigetvári járásban, 1972–1983 / 161–175. o.
dolgozik energetikusként, s ráadásul magyarként egy horvátok-lakta faluban. Minden az ellenkezője mellett szól, mégis az egyik legjobb krónikavezető a megyében. Ő az, aki hazai és külföldi levéltárakban, tudományos intezetekben kutatva ismertette a község múltját, földrajzi neveit, különös tekintettel az itt élő nemzetiségek történetére és mai életére. Segitséget kap feleségétől, aki horvát nemzetiségű, és az ottani iskolában tanit, valamint a község katolikus papjától, Boros-Gyevi Lászlótól, aki a múlt kutatását irányitja. Egyik községi ház padlásán ő kutatta föl azt a régi fényképsort, amely az 1930-as évek községi életét dokumentálja, s a nemzetiségi viselet megörökítését átvette a űanus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya is, amely több mint száz felvételt tartalmazott. A járás nemzetiségi községei közül a horvátok-lakta Drávakeresztur község Összefoglalóját irja még nemzetiségi nyelven is immár évek óta Pintér Jánosné, aki tanácsi dolgozó. Az ő erőssége még az a bensőséges hang, amellyel kicsiny faluja legapróbb rezdülését számontartja, s soraiból mindig érződik az őszinte aggódás. Ö az, aki aprólékosan foglalkozik minden eseménnyel, a nemzetiségi hagyományok továbbélését tükrözik éves szöveges összefoglalói. Kétujfalu krónikáját két személy irja: Farkas űánosné tanácsi dolgozó és Horváth Magdolna tanárnő. Aprólékos adatgyűjtő munkájuknak köszönhetően minden évben tekintélyes mennyiségű és jelentőségű anyag kerül be a levéltárba, a harmadik szerkezeti egységben a dokumentumok sokasága bizonyltja áldozatos munkájukat. Nagyon jó gyakorlat ez, mivel tevékenységüket igy egymás közt is össze tudják hangolni, felosztani a feladatokat. Hattá József nagypeterdi művelődési ház igazgató községén kivül Nyugatszenterzsébet társközségét is vezeti. A kiegyensúlyozott krónika mellett ő az, aki a modern technika elérhető vivmányait 169