Levéltári Szemle, 34. (1984)

Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - Vargha Dezső: Hangszalagtár kialakítása a Baranya Megyei Levéltárban / 143–160. o.

József is, de szót kerítettek a háború utáni mozgalmi munkáról, a két munkáspárt egyesüléséről, a gyáripar és a szakmájuk helyzetéről, Lakatos József főleg a szakszervezeti mozgalomról emlékezett, mivel hosszú ideig megyei vezető volt. A helyi munkásmozgalom még élő tanúinak fölkutatásában munkán­kat összehangoltuk a megyei pártbizottsággal, a helyi pártarchivum­mal, kölcsönösen kicseréljük anyagainkat, címeinket. 6. Helytörténészek, helytörténeti adatokat szolgáltatók: Dr. Rajczy Péter pedagógiatörténeti adatokkal szolgált munkás­ságának fölelevenitésével. Baranyai Aurél egy régvolt patikusvilá­got idézett föl megyei, városi kutatásaiból, személyes tapasztala­taiból. Dr. Kanyar József, a Somogy megyei Levéltár igazgatója pé­csi közéleti tevékenységéről emlékezett meg a fölszabadulás után, de megragadtuk az alkalmat tudományos tevékenységének fölvázolására is. Vörös Vince a baranyai gazdaképzésen tul az általa szervezett Parasztszövetségről ejtett szót, valamint hosszasan időzött a Füg­getlen Kisgazdapárt háború előtti és utáni politikájának ismerteté­sénél, neves kisgazdapárti politikusok fölvázolásánál, nem hagyva ki az 1956-os eseményeket, s az azután következő időket. Nehezen besorolható dr. Kecskés László tevékenysége, aki fon­tos adatokat szolgáltatott városunk jogszolgáltatásának történeté­ről, ugyanakkor gyakorló jogászként az ügyvédi szervezetről, az egyetem jogi karának baráti köréről szintén megemlékezett. Horváth Adolf Olivér, a Mecsek és Baranya növényvilágát kutató biológus számos szakmai értéket sorakoztatott föl, amikor ezt, a sokszor mediterrán jellegű tájat növénytanilag jellemezte. Méltán tették nemzetközi hirüvé a kutatásai, s szereztek hirnevet szűkebb vidé­künknek . A más helyen fölsoroltak közül is számosan szolgáltattak ada­155

Next

/
Thumbnails
Contents