Levéltári Szemle, 34. (1984)
Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - Vargha Dezső: Hangszalagtár kialakítása a Baranya Megyei Levéltárban / 143–160. o.
legyőznünk, türelemmel kivárnunk a beszélgetés eljövetelét. Nagyon fontos a kérdések mélységében történő tárgyalása, a témában rejlő lehetőségek mind teljesebb kiaknázása, ebből a célból számtalan esetben a többszöri látogatás módszeréhez kell folyamodnunk. Vannak olyan szempontok, történelmi események, amelyeket nem lehet kihagyni a legtöbb megkérdezettnél. Ha a szemtanú az első világháborút megelőző idők Bécsében járt egyetemre, föltétlenül meg kell kérdezni a császárváros akkori életét, az első és a második világháború eseményeire az életében mindenképp kell utalni, sokan be tudtak számolni az 1918-as polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság eseményeiről, holott nem emiatt kerestük meg őket,s számos helyen szó esett a Baranya egy részét érintő 1918-21-es antant-szerb megszállásról. Mindenképp meg kell kérdezni az 1929-33-as gazdasági világválság hatását az egyéni és a közösségi életre, mert sok embert ez akkor egzisztenciálisan érintett, s az akkori tisztviselőknél, az egyetemi diplomát frissen megszerzőknél döntően esett latba a városi szolgálatba való belépéskor, illetve a közigazgatásban való további működésben. A maga megyei és városi szakterületén dolgozó személyt föltétlenül meg kell kérdezni a 30-as évek második felében kibontakozó német befolyás érvényesüléséről, a német szervezetek, és a szélsőjobb csoportosulásainak tevékenységéről, hatásáról a városi, megyei közéletre. A világháború közeledtével a munkásmozgalomban részvevőknél a megélhetésért folytatott harc mindennapi eseményein tul az osztályharc különböző megnyilvánulási formáit szintén rögziteni kell, a helyi gyáripar, a munkásság helyzetének emlitése mellett. Az ellenállási mozgalom, a világháborús történések mellett sort kell keriteni a felszabadulás átélésére, helyi eseményeire, a fogolytáborban átéltek ismertetésére. A koaliciós idők helyi pártharcait is meg kell 4 6