Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Herczeg Mihály: Adalékok a nagy és középbirtok területi változásaihoz a századfordulótól a felszabadulásig Orosházán és környékén / 93–128. o.

sze az egykori orosházi uradalomnak. Fejlődését, változását érdemes nyomon követni. Vagyis Orosházát aligha lehet az orosházi járásból kiszakítva tanulmányozni. Anna is inkább, mert ,,a nagybirtok környékbeli fölényét, nyomását számos tekintetben és állandóan érezte az orosházi parasztbirtok."

4 A címben megadott időbeli korlátot nem nagyon szándékoztunk túllépni, a jobb megértés kedvéért néhány mondat erejéig mégis utalnunk kell a kiindulásra, a 18. századi állapotokra. Ismeretes, hogy Csongrád megye területének jelentős része Csongrád-vásárhelyi uradalom néven Károlyi birtok volt. (Gyakorlatilag 1709. óta, amikor gr. Bercsényi Miklós zálogba adta itteni birtokait Károlyi Sándornak, hivatalosan 1723. óta amikor az megszerezte az udvar jóváhagyását is.) Szentes város és Békés megye pedig Harruckern báró kezére került. Kettejük közé ékelődött a békésszentandrási uradalom tartozékaként a szentetornyai és komlósi puszta. 1719-ben a szentandrási földesúr Száraz György lett. Utódja veje, báró Rudnyánszky József, aki a Szentandrásra települt szlovákokat 1746-ban áttelepítette Tótkomlósra. Később a Száraz vagyon megoszlott a szentgyörgyi Horváth, báró Rudnyánszky, báró Mondbach, Rosthy, Cseh, Kürthy, Szalay, Csabay, Tótváradaljai, Kornis, Daróczy családok közt. A szentetornyai határban is ezeket a családokat találjuk birtokosként. A tótkomlósiak Rosthy Alberttől 1844-ben megváltották magukat. A többi földesúr maradék jogait egymás után szintén sorra megszerezték. így 1845-ben Kornis Páltól, 1846-ban Kornis Lászlótól, Csík Imrétől. 1851-ben a Virágosi családtól, 1854-ben Csepregi Károly örököseitől, 1854-ben Szixti Ferenctől és báró Rudnyánszky Sándor örököseitől, 1857-ben Bernrieder Józsefnétől. 1862-ben a Harazin testvérektől, 1863-ban Szakái Páltól, 1872-ben a Dóry családtól és Csabay Antal örököseitől.

5 A szentetornyai határrészben nem akadt olyan erőteljes paraszti közösség, amely képes lett volna magát megváltani, mivel ott nem is alakultak annak idején jobbágyfalvak. A földesurak pusztaként adták bérbe birtokaikat. Szentetornya pusztát pl. Rudnyánszky báró a 18. sz.-ban tótkomlósi jobbágyainak engedte át, akik a vásárhelyiek nem kis boszszúságára a Vásárhelyi pusztán vonultak keresztül Szenté tornyára igyekezetükben. Később az orosháziak kiszorították őket a bérletből. Ami község nagysokára mégis megalakult, azokat az uraság azzal a félreérthetetlen szándékkal hozta létre, hogy olcsó munkaerőt biztosítson földjeire. Ez a folyamat a Károlyi birtokon indult meg 1818-ban Mihálytelek telepítésévél, ahol 200 telekből álló napszámos falut hívtak létre. Folytatódott a szentetornyai Rudnyánszky birtokon Bánfalva 1826. évi betelepítésével (későbbi nevén: Gádoros). Az 1830-as években sorra keletkeztek cselédtelepülések az újvárosi és mágocsi határban. 1850-ben Lajosszénáson folyik telepítés, majd az egész falut délebbre költöztették, a mai Nagyszénás helyére (1854.) A nagyszénási határból 283 hold tartozott a faluhoz, a 16.000 holdas határ az uradalomé. Nyilvánvaló, hogy az ő számukra az egyetlen megélhetést, a nagybirtokon végzett munka nyújtja, még a legelőnytelenebb feltételek mellett is. Hasonló meggondolásból telepítették a nagybirtokosok Csorvás községet is. 1848. után hamarosan megindult a szentetornyai határrészen a birtokok eladása. A Paksy örökösök közül a Horváth birtokrész szentgyörgyi Horváth Edmundra szállott, aki az 1850-es évek elején egész birtokát eladta Baumgarten Ignác, Ferdinánd és Móric testvéreknek. Más részét pedig Ballá Károlynak adta el, aki rövidéletű települést hozott létre a szentetornyai határ déli részén, Balla-Szentetornyát. Üj jelenség, hogy vevőként jelentkeztek a jobb módú orosházi parasztok is,, akik 1858-ban a szentetornyai pusztából 94