Levéltári Szemle, 33. (1983)
Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - FONDKÉPZŐK TÖRTÉNETE ÉS FONDISMERTETÉS - Szlovikné Berényi Márta: A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság története: 1. rész, 1883–1921 / 51–84. o.
A tagok létszáma 1883. áprilisában 332 volt, akik között négy 500 frt-os, tizennyolc 200 frt-os és kilenc 100 frt-os alapító, 157 pártoló és 144 évdíjas tag volt. 65 Létszámuk éveken keresztül egyre nőtt, az első négy év alatt megkétszereződött. 1887-ben meghaladta a 650-et. 66 A taggyűjtésben buzgón segédkeztek a Társaság egyes tagjai és azok, akik már 1882-ben értesültek a tervekről. Sok levél érkezett Radvánszky címére melyben üdvözölték a Társaság megalakításának gondolatát. Egy levélíró arról tájékoztatta, hogy Torontál és Bács megye több vidékére fog ellátogatni taggyűjtés céljából. 67 Az első ötéves ciklus leteltével 1888-ban azonban az évdíjas tagok közül 21-en vették igénybe kilépési jogukat. 68 A kezdeti gyors létszámnövekedés és a kilépések ellenére a létszám nagyjából mégis állandó volt. Csökkenés a 5, ill. 10 éves ciklusok lejártakor mutatkozott leginkább, amikor többen éltek kilépési jogukkal. A tagok létszáma éveken keresztül 450 körül mozgott. 69 Nagyobb létszámcsökkenés a háború kitörésekor mutatkozott. Ennek oka az volt, hogy a tagok közül sokan a harcmezőn teljesítettek szolgálatot. 70 A háború befejezése után pedig még rosszabb volt a helyzet, mert a tagok 1/4-e élt olyan területen, melyet a békekötés értelmében elcsatoltak. 71 A Társaság tagjai alapítók, pártolók és évdíjasok lehettek. Az alapító tagok háromfélék voltak: a) 100 frt - os alapítók, b) 200 frt-os alapítók, c) örökös alapítók (500 frt-tói). Az örökös alapítók alapítványi joga az egyenesági fiúutódokra is átszállt elsőszülöttségi jogon. Az alapítványokat készpénzben, kötelezvényekben vagy értékpapírokban kellett befizetni. Pártoló taggá az a férfi vagy nő volt választható, aki érdeklődött a Társaság céljai iránt és a Társaság egy tagja ajánlotta. Tagdíjuk évente 10 frt volt, melyet 10 éven át folyamatosan kellett befizetni a Társaság pénztárába. Az évdíjas tagokat hasonló módon választották 5 évre, évi 5 frt-os tagdíjjal. Kötelezettségük az 5, pártolóknál a 10 év lejárta után is fennmaradt, ha kilépési szándékukat nem jelentették be a titkári hivatalban. Az alapító, pártoló és évdíjas tagok résztvehettek az évi nagygyűlésen és szavazati joguk is volt az elnökök választásánál. Az igazgató választmányi üléseken is megjelenhettek mint vendégek, ha felolvasást tartottak. A Társaság minden tagja a befizetett tagdíj fejében megkapta a Turult, az alapító és pártoló tagok ezenfelül a Nemzetségi Zsebkönyvet is. Az örökös alapítók és az igazgató választmány tagjai a Társaság minden kiadványára igényt tarthattak. A Társaságnak férfi és nő tagjai egyaránt voltak, bár nők nagyon kis számban léptek be. A tagság terület szerinti megoszlása a vidéki tagok többségét mutatja. A pártoló és évdíjas tagok 1/3-a élt Budapesten, 2/3-a vidéken. 72 A Társaság tagjai közé jogi személyeket is felvett. Budapesti és vidéki könyvtárak, tudományos és egyéb egyesületek, intézmények, gimnáziumok is beléptek a tagok közé. Először 1896-ban határozta el az igazgató választmány az elnök javaslatára, hogy a millennium alkámából felszólítják a törvényhatóságokat, lépjenek be alapítóként a Társaságba. 73 65