Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - KRÓNIKA - Szilágyi Gábor: Török Mária (1924–1983) / 313–. o.

Török Mária 1924-1983 Török Mária 1924. július 3-án született Pesterzsébeten. Eredetileg a pedagógus pályát választotta hivatásául: az 1943-ban oklevelet szerzett fiatal óvónő 12 éven keresztül működött a gyermeknevelés területén. 1955-ben kénytelen volt megválni a sok idegfeszültséggel járó nevelői munkától. Ugyanazon esztendő október 10-én lépett a hajdani Központi Gazdasági Levéltár szolgálatába, ahol kétéves ideiglenes munkaviszony után 1957. november 1-től végleges kinevezést nyert. A Központi Gazdasági Levéltár megszűntét követően a Magyar Országos Levéltár IV. osztályán, majd 1976. január 1 -tői Budapest Főváros Levéltára III. osztályán teljesített szolgálatot. Ahogy múltak az évek, egyre több önálló feladattal bízták meg a minőségileg és mennyiségileg egyaránt kitűnő munkát végző levéltári kezelőt. Kezdetben a bankok, takarékpénztárak, hitelszövetkezetek és biztosító intézetek, azt követően a bányák, valamint a vas-, fém-gépipari és vegyipari vállalatok referense lett. Nemcsak a rendezési munkát végezte példamutató szorgalommal, de elismerésre méltó módon vette ki részét a repertóriumok készítéséből is: önálló munkája az 1972-ben megjelent „A Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Rt. iratai" című repertórium. A Budapest Főváros Levéltárában készülő vas-, fém-gépipari repertórium is jórészt Török Mária munkájára támaszkodik: a kiadványban szereplő 50 fond közül 36 az ő színvonalas rendezési munkáját dicséri. Ezt a mintaszerűen kötelességtudó, de mindig szerényen, szinte észrevétlenül végzett munkát nemcsak a „Kiváló dolgozó" jelvény, és a részére kétszer adományozott „Szocialista Kultúráért" érem fémjelzi. A munkahely megbecsülése tükröződik abban is, hogy Török Mária — bár nem rendelkezett a munkakörre előírt egyetemi végzettséggel — levéltárosként vonulhatott nyugállományba 1981. március 31-én. A magyar levéltárügy szolgálatában eltöltött 26 esztendő alatt Török Mária az emberi segítőkészségből is jelesen vizsgázott. Csak nagyon kevesen, a hajdani legszűkebb munkatársi körbe tartozók tudják csupán, hogy tartósan beteg munkatársát több esztendőn keresztül segítette az évi terv teljesítésében. Ha élne, most megróna az előző mondatért. „Magától értetődő emberi tett volt — mondaná —, ezzel nincs mit dicsekedni." Valóban nincs. De el kellett mondanom, mert ez az önzetlen emberi gesztus annak a Török Máriának a portréjához tartozik, akit a felületes szemlélő hajlamos a visszahúzódó, zárkózott, a mások gondja-baja iránt közömbös emberek kategóriájába besorolni. Zárkózott volt, valóban, de meleg szívű ember. Barátai mindig számíthattak rá. Emlékét szeretettel megőrizzük. Szilágyi Gábor 313