Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - IRODALOM - Ijjas József: Hajdú Lajos: II. József igazgatási reformjai Magyarországon. Bp., 1982. / 227–233. o.

volt, hogy a kerületi főispánok — míg az igazgatás szervezetére és működésére vonatkozólag határozott elképzelésekkel rendelkeztek — addig a megvalósítandó feladatokra vonatkozólag csak meglehetősen homályos koncepciót alakítottak ki. A kerületi főispánok harmadik alapvető feladata volt az apparátus engedelmességre kényszerítése, és erről a tevékenységükről jelentéseket kellett készíteniük. Az engedelmességre kényszerítés legfontosabb eszközét kezdetben általános ellenőrzésnek ( generális visitatio), később beutazásnak (Bereisung) nevezték. A látszólag terminológiai eltérés lényegi különbséget takar: kerületük beutazása ugyanis gyakran formális munkára inspirálta a kerületi főispánokat. A beutazás másik hátránya az volt, hogy tevékenységük gyakran csak „tűzoltómunka" volt — az apparátus tanítása helyett. Idejük és energiájuk jelentős részét emésztette fel a különböző panaszok és denunciációk kivizsgálása. Végül nehezítette működésüket jogállásuk — már említett — ambivalenciája: egy kerület felelős vezetői voltak, miközben a helytartótanács és a vármegyék közvetlen kapcsolata fennmaradt, összegezve megállapíthatjuk, hogy a kerületi főispáni rendszer ,4degen test" maradt a magyarországi közigazgatás szervezetében. A kerületi főispánok munkájának objektív nehézségei mellett figyelmet érdemel a jozefinista hivatalnoki gárda arculata is. A közigazgatási apparátus létszáma jelentősen csökkent, állománya szinte teljesen kicserélődött, fizetése minimálisan emelkedett, munkaterhe viszont jelentősen nőtt, munkastílusa alapvetően megváltozott, s a kinevezési rendszer általánossá válásával egzisztenciájuk elsődlegesen feletteseik jóindulatától függött. A közigazgatási apparátusba feletteseik jóvoltából beáramló homo novusok jelentős része elsősorban elöljáróik jóindulatát kereste, s mivel gyakran népszerűtlen feladatokat kellett végezniük, elszakadtak az alattvalóktól, sőt gyűlöletessé váltak a szemükben. Gyakran alkottak klikkeket egyéni céljaik megvalósítása érdekében, tevékenységük gyakran intrikákban és denunciációkban merült ki, és magánemberként gyakran nem követték azokat az elveket, amelyeket a kormányzat hirdetett. Ezek voltak azok az objektív fogyatékosságok, amelyek a vármegyei önkormányzati rendszert felváltó kerületi főispáni rendszert jellemezték, s amelyek igazgatási-technikai szempontból bukását előidézték. Amikor ez az apparátus komoly politikai-igazgatási feladatok (földmérés, török háború) elé került, ahol ráadásul az uralkodó nem eléggé taktikusan járt el ( nevezetesen nem követte azt a kormányzási alapelvet, hogy egy kormányzati intézkedés lehetőleg minél kevesebb — az állam szempontjából fontos — személyt, csoportot, réteget, osztályt sértsen meg), s ezért az addig megosztott ellenzék egységessé vált, létrejött az a hatalmi - politikai konstelláció, amely a jozefinista közigazgatási rendszer összeomlását eredményezte. Röviden Összegezve — megítélésünk szerint — ez Hajdú Lajos monográfiájának alapvető tematikája. Nagyon fontos pozitívuma az, hogy a leegyszerűsített „kuruc-labanc" szemlélet helyett árnyaltan, a „sűrű szövetű" történelmi valóságnak megfelelően ábrázolja a jozefinista közigazgatáspolitikát és közigazgatási reformtevékenységet. Pozitívumként értékelendő, hogy következtetései és értékelései nem másod- vagy harmadkézből szerzett információkon, hanem az eredeti források gondos és kritikai elemzésén alapulnak. Pozitívumnak értékeljük azt is, hogy folyamatában ábrázolja a jozefinista reformtevékenységet. Először elemzi a „születés" körülményeit, nevezetesen azt, hogy az eltérő, illetőleg ellentétes koncepciók kompromisszumának eredményeként hogyan jött létre a kerületi főispáni rendszer, utána pedig azt vizsgája, hogy a gyakorlatban hogyan funkcio232