Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - EGYESÜLETI ÉLET - Hidvégi Violetta, G.: Tanácskozás a tudományos dolgozókról / 203–216. o.

egészséges fejlődés, amely létrehozta azt a bázist (főként raktárkapacitás és létszám vonatkozásában), amelynek alapján tudatos munkával biztosítani tudjuk a szocialista korszak iratanyagának megőrzését. A terület gondjaként jellemezte, hogy valóban nem a legjobbak az iratkezelési szabályzatok, sok a történeti értékűnek minősített, levéltári átvételre javasolt iratanyag. Véleménye szerint erősen szűkíteni kellene ezen iratok körét, így az anyag sokkal használhatóbb lenne, és a munka minőségi színvonala is javulna. (A francia levéltári gyakorlat szerint az iratok 5 —6, a Szovjetunióban 10-20%-a kerül levéltárba, míg hazánkban az arány 50% körül van.) Az irattári tervek felül vizsga atánál a nemzetközi gyakorlat alkalmazása rendkívül fontos lenne. A vitában felszólalt Barta László (Csongrád megyei Levéltár, Szentesi fióklevéltára), aki felvetette, hogy a levéltárak súlya és tekintélye a megyékben sokkal kisebb, mint a felszabadulás előtti időszakban volt. Mutter Vera és Berényi Ildikó (UMKL) hangsúlyozták, hogy az UMKL-ban a tudományos munka favorizálása nem azt jelenti, hogy ők szakmai tevékenységgel nem foglalkoznak. A rangsor megállapításáná arra adtak váaszt, hogy mit tartanak fontosnak, mit szeretnének, a valóság ettől természetesen eltér. Spekner Enikő a tudományos munka szervezéséről, e téren a vezetők felelősségéről, valamint a mikrofilmezés kérdéséről beszélt. A KK munkát központi előírások szabályozzák, az árakat nem az OL reprográfiai osztáya határozza meg, és e szabályokat ők nem tudják egyetlen levéltár érdekében sem megkerülni. Az elnöklő igazgató — a vitában utolsó felszólalóként — kiemelte, hogy már maga a felmérés ténye is helyes volt, és maga az anyag vitára ösztönzött, új gondolatokat adott. Központi kérdésként értékelte a levéltári munkafolyamatok sorrendjét, megállapítva, hogy nincs eszményi rangsor, hely és idő függvényében kell a rangsort értelmezni, hogy az adott szituációban mikor, melyik munkafajta kerül előtérbe. Szólt a szubjektív értékelésről, amikor arra keresünk választ, hogy ki mivel szeretne foglalkozni, amely felett azonban létezik egy szükséglet szerinti sorrend is, amit leginkább a tényleges munkaidő-felhasználás mutat. Az anyagi kérdéseknél szerinte bátran előre lehetne lépni, és keresni a lehetőséget arra, hogy a fiatal dolgozók különmunkával keresethez jussanak. Célszerű volna, ha irattárakat ilyen formában rendeznének, hiszen gyakran tapasztalják, hogy az egyes szerveknél meglenne az anyagi bázis, de nincs megfelelő munkaerő. A munkatársak tájékoztatásával kapcsolatban elmondta, hogy e területen a Szekció összejövetelei hiányt pótolnak a levéltárügyben, növelik az összetartozás érzését, biztosítják a szakmai tapasztalatcserét. Ennek köszönhető, hogy a rendezvényeket mindig nagy érdeklődés kíséri. A vitában felvetett kérdésekre Dóka Klára adott választ. Elmondta, hogy az adatlap rovatainak összeállításánál a munkafajtáknak azt a beosztását vették áapul, amelyet a Le. véltári Osztály számára készített éwégj beszámolók is tartalmaznak. A feladatok eszmei sorrendjének és a tényleges munkaidő-felhasználásának elválasztását azért tartották fontosnak, mert kíváncsiak voltak a munkatársak véleményére, hogy mi az elképzelésük az ideális levéltárról. Ha optimális feltételek között dolgoznának, adott szituációban mit tennének az első helyre. A visszaérkezett válaszok nagy szóródása eleve vitát provokál, azonban a munkatársak zöme megértette a kérdést, és kevés kivétellel — a vidéki levéltárakból kivétel nélkül — értékelhető válaszokat küldtek. Az adatlapok összeállítói az anyagot körözték, a szóban és írásban érkezett észrevételeket felhasználták. Ilyen előzmények 208