Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Pandula Attila: A Magyar Történelmi Társulat Archeográfiai, Heraldikai és Genealógiai Szekciójának megalakulása / 129–131. o.

neti segédtudományok: a genealógia, heraldika művelői mellett az archeográfia, diploma­tika, paleográfia, epigráfia, kodikológia, kronológia, papirológia, archontológia, szfra­gisztika, történeti földrajz, történeti névtan, ikonográfia, numizmatika, rendjel- és kitün­tetéstan (fallerisztika), jogtörténet, mértéktörténet, vexillológia, insigniológia stb. szakem­bereit, az ezen témák iránt érdeklődőket. A későbbiekben képzési, továbbképzési for­mákat kívánunk kialakítani az egyetemen, ahol az érdeklődők elmélyülhetnek a történe­lem segédtudományaiban. A nem szűnő széles körű érdeklődést mutatja az azóta belépett tagok nagy száma. A témakörrel foglalkozó szakemberek mellett sok érdeklődő is tag lett. Az idősebb ge­neráción kívül, örvendetes módon fiatalok is. Az első ülést 1983. november 10-én tartottuk. Tematikája jól tükrözte a Szekció célkitűzéseit, elképzeléseit. Az előadók a téma szerinti kronológia szerint következtek. Fitz Jenő a római katonai alakulatok kitüntető jelzőivel foglalkozott. Dolmányos István az orosz fejedelmi várrendszerrel kapcsolatos régi és újabb kutatások eredményeit vizs­gálta. Berényi Márta előadása a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság megalakulá­sát, tevékenységének első szakaszát mutatta be. Somkuti Éva fejtegetése — Szektü Gyula genealógiája — jó példa volt a polgári-, paraszti-, értelmiségi családok genealógiája kutatá­sa terén kínálkozó gazdag lehetőségekre. Kársai Elek a legújabb kor speciális — a meg­előző időkben nem, vagy alig ismert — forráscsoportjairól szólt, aktuális példákat idézve mutatta be azokat. A Szekció 1. emlékvacsoráját 1983. november 24-én tartotta (Budapest VI., Ben­czúr u. 35. SZOT Étterem). Itt „fehér asztal" mellett ültek össze a történeti segédtudo­mányokkal foglalkozó szakemberek, érdeklődők. Kállay István elnök üdvözölte a megje­lenteket, majd méltatta az 1883—1951. között működött Magyar Genealógiai és Heral­dikai Társaság tevékenységét. Az elnök kitért a Szekció előtt álló feladatokra, a kínálko­zó lehetőségek kihasználására. Megemlítette, hogy a Történelmi Társulat be szeretné mu­tatni a Szekciót a Kossuth Klubban rendezett vitaest keretében, beszélt az esetleges téma­lehetőségekről. (A magyar csáádregény és a genealógia kapcsolata, a Szent István-rend (1764—1984). Ehhez többen hozzászóltak. Filkorn Pá ismertette Zrínyi Miklós, a szi­getvári hős leszármazottaira vonatkozó genealógiai kutatásait. A kötetlen formák között zajló szakmai beszélgetés, vita nagyon jól sikerült. A rendezvény az 1984-es ülések, vita­estek témáinak vázolásával zárult. őszintén reméljük, hogy az első biztató lépések után a Történelmi Társulat Arc­heográfiai, Heraldikai és Genealógiai Szekciója be tudja tölteni szerepét, megvalósítja elképzeléseit. 131

Next

/
Thumbnails
Contents