Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - HIVATALTÖRTÉNET - Pető Iván: A Könnyűipari Minisztérium hivataltörténete, 1949–1967 / 81–118. o.

Az elvi részlegek átszervezéséről a miniszter az Ipari Értesítőben tette közzé körrendeletét (13 560/1. 1950. Kip. M. sz. Ipari Értesítő 1950/28), amely a Népgazdasági Tanács határozatától csak annyiban tért el, hogy az Elnöki főosztály helyét átvevő részlegeket pontosan megnevezték: Ugyintézőség, ül. Törvényelőkészítő-és jogi osztály alakult. A most felsorolt változásokat a Nehézipari Minisztériumnál már egy hónappal korábban elrendelték (337/18/1950. N. T. sz. h.). Ezek a szervezeti változások egy átfogó törekvés részét képezték: június 27-én döntött a Népgazdasági Tanács az államigazgatási szervek racionalizálásáról. Az erről — kivonatosan — közzétett irányelvek szerint (376/21/1950. NT. sz. h. ) a témával azért kellett foglalkozni, mert „sok olyan szervezési és ügyviteli kérdés merült fel, melyek egységes szempontok szerint való rendezése szükséges, ugyanakkor olyan jelenségek is felszínre kerültek, amelyek az államigazgatási szervek működésének helyes irányba való fejlesztését gátolják." A racionalizálási irányelvben megállapították: a minisztériumok olyan feladatokat vontak magukhoz, amelyek célszerűen csak az alsóbb szerveknél volnának intézhetők. Ugyanakkor egyes vállalatok hatósági jogkörrel rendelkeztek, melyeket — szögezte le a Népgazdasági Tanács — az alsóbbfokú tanácsi szervekre kell ruházni. Szervezeti téren a feladat — szólt a határozat — az irányítás túlterhelésének csökkentése, a szervek túltagoltságának megszüntetése, a termelési szempontok érvényesítése. Ennek jegyében a minisztériumok elnöki főosztályának fenntartását azon tárcáknál, ahol a legfontosabb szervezeti kérdések megoldást nyertek, feleslegesnek ítélték. Az elnöki főosztályok helyett a tárcák belső adminisztratív, pénzügyi (költségvetési) és egyéb gazdasági ügyeinek intézésére tárcaköltségvetési csoportból, illetve gondnokságból álló önálló gazdasági hivatalt kellett felállítani (a Könnyűipari Minisztériumban a gazdasági hivatal kapta az Ugyintézőség nevet). A miniszter mellett - ugyancsak az elnöki főosztály feladatának átvételére — miniszteri, illetve minisztériumi titkárságot kellett szervezni, ahol pedig az egyes főosztályoknak nem voltak jogi előadói, ott a titkárság helyett önálló jogi részleget kellett kialakítani — mint a Könnyűipari Minisztériumban is. A racionalizálási elvek és gyakorlati intézkedések kiadásával egyidőben döntött a Népgazdasági Tanács az anyaggazdálkodás új szervezetéről is (382/20/1950. NT. sz. h.). Itt utasították a tárcákat, hogy anyag- és áruforgalmi főosztályokat szervezzenek. (Ezt a könnyűiparnál a minisztériumi átszervezésről szóló döntés is előírta.) Ugyanitt esett szó arról is, hogy a minisztériumi hatáskörbe tartozó anyagokkal az illetékes termelési főosztályon szervezendő anyag- és áruforgalmi osztálynak kell foglalkoznia. 1950. november 29-én döntés született a gazdasági minisztériumok tervfőosztályainak szervezetéről (624/32/1950. NT. sz. h.). A határozat nyomán a tervezés és a beruházás irányítását szervezetileg is külön kellett választani, önálló Beruházási osztályt és Tervfőosztályt kellett szervezni. Utasították a minisztériumokat, hogy az új típusú tervfőosztály - amely a miniszter, vagy általános helyettese alá volt rendelve — „tényleges gazdája legyen a minisztérium összes terveinek és alkalmas legyen a tervező munka irányítására és megszervezésére". Általános osztálya foglalkozzon a tervezés elvi kérdéseivel, ugyanakkor minden tervfajtának legyen külön előadója, vagy csoportja, — szólt az utasítás —.A termelési vagy szakmai tervezési osztály feladata pedig a szakmai, ágazati tervek összhangjának biztosítása lett. Itt minden iparággal, szakmai csoporttal külön előadónak, vagy csoportnak kellett foglalkoznia. m