Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - Vargha Dezső: Zenei gyűjtemény a Baranya Megyei Levéltárban: Várhalmi Oszkár hagyatéka / 357–366. o.

A levéltár és a múzeum közötti megállapodás szerint 1974-ben Várhalmi Oszkár halálának évében került át a Baranya megyei Levéltárhoz, rendezése csak ezek után kezdődhetett meg. Jellegének megfelelően gyűjteményes fond kialakítása látszott cél­szerűnek, természetesen, el kellett különíteni az irat-, a kottaanyagot és a történeti föl­dolgozás jegyzeteit. Állagok szerint el kellett különíteni az országos és a regionális szervek iratait, és a helyi zenei egyesületek anyagát. Legnehezebb helyzetben a kottaanyag rende­zése során voltunk, mivel nem lehetett különválasztani a. Pécsi Dalárda, ill. a Zenekedve­lők Egyesülete kottáit. A Pécsi Dalárda iratai, a kottatár mellett a harmadik nagy szerkezeti egységként a följegyzéseket „Várhalmi Oszkár Hagyatéka" címszó alatt vettük számba. Természetesen, ezen nagyobb állagok mellett még néhány kisebb teszi ki a gyűjtemé­nyes fondot, amely még korántsem teljes. Már a rendezés éve óta is gyarapodott, és remény van rá, hogy ez folytatódik a jövőben is. A gyűjtemény belső rendjének kialakításakor az iratok és az egyéb dokumentumok (fényképek, műsorok, meghívók, újságok stb.) mellett a kottaanyagot különítettük el. Rendszerünk fölállításakor az adományozó tevékenysége szolgált kényszerítő erővel. A helyi kulturális élet nagyjainak kisugárzása egy idő múltán mindinkább elveszti erejét, történeti értékké válik. Egyes kivételes esetekben azonban aktualitását még hosszú időn át megőrzi. Ez csak nagyon keveseknek sikerül, de ezek közé tartozik Várhalmi Oszkár is. Sok objektív (nem hivatali, hanem egyesületi, személyi anyagról van szó, háborús és emberi kéz által történő pusztítások, egyéni sorsok alakulása), valamint szubjektív (a régi túlzott közigazgatáscentrikus őrzési szemlélet) tényező miatt ezen anyagok sokkal na­gyobb arányban pusztultak és kallódtak el, mint a hivatali iratok. Várhalmi Oszkár ezekből az iratokból mentett meg egy részt, és összekötő kapocsként sokszor csak az szolgál, hogy mindegyik dokumentum valamilyen formában megvilágítja zenei életünket. Ehhez csatlakozik írói munkássága is, amelyben földolgozza a legfontosabb egyesületek történetét Pécsett, emellett összefoglaló igényű munkát szintén elvégzett. Ezért látszott célszerűnek, hogy ne iratfajtánként, hanem egyesületenként, személyi hagyatékonként határoljuk el az anyagot. Természetesen a dokumentumok üyen számbavétele egyben sorrend is, mint ahogy a mennyiségit megelőzi a működési kör nagyságának tényezője. Gyűjteményünk fölállításával célunk az, hogy Pécs városa és Baranya megye zenei életé­nek minél nagyobb anyagát összefoglalóan egybegyűjthessük, ezért Várhalmi Oszkár munkáját követve bővítjük tovább. A kottaanyag rendezésénél, szakszerű leírásánál nagy segítségünkre volt a szakember. A kiváló muzsikus Szkladányi Péter fuvolaművész-tanár a Mecsek Fúvósötös tagja út­mutatásai alapján készült el a rendezés és a leírás. Nélküle ezt a speciális szakértelmet jelentő munkát nem tudtuk volna megfelelően elvégezni. 358

Next

/
Thumbnails
Contents