Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - Hörcsik Richárd: A protestáns kollégiumok gazdaságtörténeti értékű iratai / 323–327. o.

összességében: a kollégiumok gazdaságtörténeti kutatásának fő kérdései ezek: Korszakonként miből és hogyan élt a kollégium? Mi a gazdasági háttere a protestáns kollégiumok szellemi nagyságának? Mennyiben lesz függvénye a kollégium szellemi prosperitása külső és belső gazdálkodásának? A következőkben a kollégiumok gazdaságtörténetének korszakából szeretnék kiragadni néhány kérdést és problémát. II. 1. A kollégiumok kezdeteinek gazdaságtörténeti háttere (a XVI és XVII századok). A kollégiumok Jogelődjei" az alsóbbfokú iskolák, amikből magasabbfokú intézményekké nőttek. A kérdés: hogyan? Mi volt ennek a növekedésnek a gazdásági feltétele és alapja? A Canonica Visitatios jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy az alsóbbfokú iskolák az illető mezőváros ekklézsiáinak anyagi függésében éltek (Kolozsvár, Nagyenyed, Pápa stb.). A szétvállás időszaka mindegyik iskola életében problematikus. A legélesebben az elkülönülés talán Kolozsváron jelentkezik, ahol még a XVIII. század elején is a közös vagyon megosztásán bajlódnak (a „lábasház pere"). Az önállósult iskolák továbbfejlődésének mindenütt erős gazdasági bázisát találjuk. A kollégiumok mögött vagy egy város, vagy egy-egy fejedelmi, főúri pártfogó áll. S legtöbb helyen ezek a pártfogók teremtik meg a kollégiumok külső gazdálkodásának körülményeit, ami egyben belső gazdálkodásának, önkormányzat kialakulásának és szellemi növekedésének előfeltételévé tett. Érdekes megvizsgálni azt is, hogy a feudális gazdálkodásból származó javakat, úgy az adományokból, mint a saját gazdálkodásból, mennyire demokratikusan osztják szét a kollégiumban? 2. Az ellenreformáció gazdasági nyomása (a XVII. század vége és a XVIII. század). A XVII. század véres és a következő század vértelen ellenreformációinak az oktatásra gyakorolt hatásáról sok szó esett. De a protestáns kollégiumok gazdasági életére milyen megterhelést jelentett, ezzel kevésbé foglalkozott a szakirodalom. Az Udvar elsősorban gazdaságilag akarta lehetetlenné tenni a kollégiumok életét és létét. E korszakban megfigyelhető, hogy az ellenreformáció erősödésével a külső gazdálkodás beszűkül (birtokelkobzások, perek) és a belső jelentősége megnövekszik. Amit idáig a külső gazdálkodás teremtett elő az iskola számára, annak nagyrészét most a középnemesi református réteg vállalja magára. Legszebb példája ennek a bujdosáskori sárospataki református kollégium fennmaradása. Megnő az adományokból és ezek kezeléséből származó „pénzgazdálkodás", ami a belső gazdálkodást erősíti. Ekkor kezd szokássá lenni a pénz kamatra való kikölcsönzése. A bevételek vizsgálatai azt mutatják, hogy a pénzgazdálkodásból származó haszon megnövekszik a termelőgazdálkodás rovására. Ezzel a kollégiumok új gazdasági arcát ismerjük meg: a kollégiumok mint pénzintézetek. Fontos számba venni: kik a kölcsönvevők? Kiknek kölcsönöz és kiknek nem? Mi a kapcsolat az adományozók, alapítványtevők és kölcsönvevők között? Mi az összefüggés a fenntartók társadalmi elhelyezkedése és a kollégiumokban tanuló diákok „conditioja" között? 324