Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - Dóka Klára: A kultúrmérnöki hivatalok iratainak forrásértéke / 299–313. o.

Az engedélyezési iratok teljes egészében a Vízügyi Levéltárban találhatók, (10,10 fm), a vízikönyvi anyagot és a terveket a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság őrzi.

11 6. A Miskolci Kultúrmérnöki Hivatal és jogutódjai engedélyezési iratai a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltárban találhatók. (1930 fm)

12 Ezt az Országos Vízügyi Levéltárban őrzött vízikönyvek egészítik ki az 1881-1971 közötti időszakból. Az iratokat létesítmények szerinti csoportosításban, dossziékban őrzik, amelyeken a vízügyi igazgatóság által utólag adott számok találhatók. Az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóságon — a Levéltárba adott anyagon kívül — kb 30 fm megszűnt vízikönyvi iratot őriznek. 7. A Debreceni Kultúrmérnöki Hivatal anyaga (61,70 fm) a Hajdú-Bihar megyei Levéltárban található. Az Országos Vízügyi Levéltárba került töredékes iratok között ügyviteli iratokat, vízfolyásonként csoportosított vármegyei vízikönyveket, engedélyezési iratokat és a tiszai nyárigátakra vonatkozó terveket találunk. 8. A Hódmezővásárhelyi Kultúrmérnöki Hivatal iratanyaga töredékesen került a levéltárba. A Csongrád megyei Levéltár 1 fm, a Vízügyi Levéltár 0,74 fm iktatott iratot, külön kezelt tervet, illetőleg engedélyt őriz. Az anyag szétszórtságát fokozza, hogy 1953 után a kultúrmérnöki hivatal és az illetékes alispáni hivatalok feladatait három vízügyi igazgatóság vette át, és a létesítményekre vonatkozó régebbi iratok — az új területi megoszlásnak megfelelően — kerültek hozzájuk. Az alispáni hivatalokban keletkezett vízikönyvi iratok a korabeli nyilvántartás segítségével — annak említett hiányos vezetése miatt — nehezen kutathatók, amit még poblematikusabbá tesz az iratcsomagok 1950-es években bekövetkezett átszámozása is. A Vízügyi Levéltárban őrzött, kb. 25 000 vízikönyvi és engedélyezési iratcsomaghoz cédulakatalógus készült, amely alapján a helység neve, az évszám, a vízhasználat módja és az utolsó tulajdonos neve kereshető vissza.

13 A kutatók, főként a helytörténet művelői szívesen használják e katalógust, és veszik kézbe a létesítményenkénti összegyűjtött iratokat, hiszen nem kell egy-egy malom, öntözőtelep vagy patak szabályozása miatt több hivatal anyagát átnézniük. A levéltári proveniencia elvének ilyen jellegű túllépése viszont azt eredményezi, hogy átfogó kutatás esetén (pl. egy terület tógazdálkodásának, malomiparának, öntözőtelepeinek története) rendkívül nehéz egységes képet alkotni. Ezért számba kell venni a statisztikai forrásokat, amelyek támpontot adnak az adott korszak élő vízhasználatairól (pl. tavak területe, malmok száma, öntözött területek nagysága) és a kultúrmérnöki iratok ezek ismeretében értékelhetők. A proveniencia kérdésével együtt a levéltári gyűjtőkör problémája is felmerül. A vármegyei vízikönyvi csomagok eredetileg — mint említettük — az alispáni fondokba, és így a megyei levéltárak gyűjtőkörébe tartoztak, de a hatáskörök módosulása, az iratoknak vízügyi szervekhez kerülése nem tette indokolttá a vízikönyvi okirattár létesítmények szerint kialakított csomagjainak szétválasztását vármegyei (törvényhatósági) és szakigazgatási (szakhatósági) iratokra. A vízikönyvi csomagok nagy mennyiségű kéziratos térképet és tervet is tartalmaznak, amelyek iratoktól történő elválasztása és külön tervtárba sorolása — véleményünk szerint - szintén nem járható út. Ezek a tervek és térképek a hozzájuk tartozó műszaki leírások nélkül nem is értelmezhetők, és a bontást tárolási kérdések sem indokolják.

14 304