Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - KRÓNIKA - Sárközi Zoltán: Horváth Anna (1917–1981) / 224–. o.

KRÓNIKA HORVÁTH ANNA 1917-1981 Akkor ragadta el Őt körünkből a halál, amikor úgy látszott, hogy hányatott élete végre egyenesbe fordul, s az előtte álló nyugalmas öregkor kárpótolja majd a korábbi megpróbáltatásokért. Sajnos — mindannyiunk fájdalmára — nem így történt! 1917. január 12-én született, mint a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt. egyik szegénysorsú hajósának hatodik, és egyben legkisebb gyermeke. Alig tanulhatott, összesen 3 osztályt végzett el a „polgári iskolá"-ból, mert kenyérkereső foglalkozás után kellett néznie. 14 éves korától kezdve kitanulta a női szabóságot, amiből később mestervizsgát is tett. Innen kezdve a kisipari szakmai tevékenység lett legfontosabb — sokszor egyedüli — kenyérkeresete, megélhetési forrása, mely mint fő-, vagy mellékfoglalkozás elkísérte Őt élete végéig. A felszabadulás fordulópontot jelentett számára is. Mint gyors- és gépírónő 1951 és 1954 között olyan fontos helyeken dolgozhatott, mint amilyenek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Népművelési Minisztérium vagy a Levéltárak Országos Központja és a Magyar Országos Levéltár voltak. Bár 1945 óta részt vett a munkásmozgalomban, mint kommunista párttag, 1957 márciusában mégis engedett az Óceánon-túlról érkező rokoni hívó szónak. Nővére évekig tartó unszolására hivatalos útlevéllel kivándorolt Argentínába. Négy hónap múlva azonban kénytelen volt csalódottan otthagyni testvére házát. Innen kezdve teljesen magára hagyatkozva — még az emigránsoknak járó segélyt is nélkülözve — tartotta fenn magát. Mint női szabó, továbbá mint a német nyelvet oktató házitanítónő kapott munkát, ületőleg alkalmazást. Egyetlen haszna 16 esztendőre nyúló önkéntes számkivetettségének az volt, hogy felső fokon megtanulta a spanyol nyelvet, és megismerkedhetett Dél-Amerika egzotikus világával. Megtakarított fillérjei végül lehetővé tették, hogy 1973. július 7-én ismét Magyarország földjére lépjen. Itthon 2 évig kellett várnia arra az alkalomra, hogy — egyéb kenyérkereső foglalkozások után - 1975. május 15-én gyors- és gépírónői minőségben újra alkalmazza Őt a Magyar Országos Levéltár. Azóta itt dolgozott körünkben, mint szerződéses, időszaki munkavállaló. Bár közben megszerezte már a nyugdíjba vonulásához kötelezően előírt 5 esztendei munkaidőt, mégis vállalta a további, mindennapos szolgálatot. Nyilvánvalóan azért, mert mint magányos nő szeretett emberek közt forgolódni, tevékenykedni. Ilyen körülmények közt tört rá az alattomos betegség, mely kíméletlenül keresztülhúzta a távolabbi jövőre vonatkozó számításait. 1981. június 19-én bekövetkezett halálával szelíd, halkszavú, a megpróbáltatások miatt olykor félénk, sokunk által őszintén becsült és szeretett munkatárs távozott az élők sorából. Emlékét megőrizzük! Sárközi Zoltán 224