Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - IRODALOM - Kállay István: Szentgotthárd 1981. Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szombathely, 1981. / 209–212. o.

Az 1526—1734 közötti társadalmi-gazdasági fejlődést Barta Gábor mutatja be. A két évszám közül 1724 kapcsolódik közvetlenül a helység életéhez: a világi kegyurak és urak hatalmaskodása után ekkor kerül újra egyházi kézbe az apátság és birtoka. Barta Gábor igen helyesen a tulajdonviszonyokból indul ki, bemutatva mindenekelőtt Szentgotthárd birtokosait, a Poppeleket, Szécsieket és beházasodás útján a Thurzókat (köztük a leghatalmasabb Ferdinánd-párti urat, Thurzó Elek országbírót, aki 1542-ben az első hitbizományi alapította Magyarországon). 1605—1690 között a mezőváros végvárként szerepel, a korszakot a török lidércnyomás kíséri végig. A török utáni korszak (1690—1734) a szentgotthárdi értékes uradalomért folyó élénk küzdelem jegyében telt el. Ez 1734. július 27-én ezzel végződött, hogy a cisztercita rend megérte évszázados álmának beteljesülését: az uralkodó visszaadta neki a mezővárost. A korszak helyi történetének mindenképpen legjelentősebb eseménye, az 1660-as évek török háborújának döntő csatája (1664. augusztus 1.) Szentgotthárd nevéhez fűződik. Ezt Perjés Géza mutatja be, hangsúlyozva, hogy nincs olyan forrás, amely a csatát a maga egészében mutatná be, mivel a szemtanúk egyrészt csak azt írták le, ami szemeik előtt lejátszódott, másrészt a saját egységeik érdemeit emelték ki. A hivatalos jelentésekben — különösen Montecuccoli részéről — pedig sok a tudatos ferdítés. így nem volt könnyű helyzetben Perjés Géza, amikor az 1661 —1664-es hadjárat eseményeit és magát a csatát mutatja be. Szerinte a keresztény hadvezetés legnagyobb hibája volt, amikor a törökök bekerítő szándékát nem ismerte fel. Ezzel magyarázható a csata elején megmutatkozó nagy veszteségünk. A Hohenlohe tanácsára indított támadás a hídfőállásban levő törököket megsemmisítette ugyan, de nem érintette a Rábától délre álló török csapatokat. Ezek száma pedig még mindig felülmúlta a keresztény haderő számát. A következőkben egyik fél sem törekedett az összeütközésre, ami különböző (hadtáp) problémákkal magyarázható. Az ide-oda vonulás végeredménye lett a vasvári béke, amely a magyar rendekben azt az érzést növelte, hogy az ország területi integritását a Habsburgoktól nem lehet remélni. Külön fejezetet szentel - Simonffy Emil tollából — a monográfia a mezőváros 18—19. századi társadalomtörténetének, különösen az úrbéres viszonyoknak. A szerző szerint Szentgotthárd a korszakban — földrajzi értelemben — városnak tekinthető, mert a területi munkamegosztás már a feudális kor utolsó időszakában létrejött, a település bizonyos terület központjává vált. A helyi kézműipar — kisebb mértékben a kereskedelem — kielégítette egy körzet legszükségesebb igényeit, központi funkciója adminisztratív vonatkozásokban is kezdett kiépülni. Erősítette ezt a folyamatot a közlekedésföldrajzi helyzet megjavulása, amely bekapcsolta a nagyobb gazdasági egységbe, megnyitotta a tőkebeáramlás útját, a gyáripar kialakulását. A város 1918—1945 közötti történetét befolyásoló tényezőket Kiss Mária mutatja be. Ezek között fontos szerepet játszott a gazdaságföldrajzi helyzet: a település nemcsak a Rábavölgy központja volt, hanem a Graz felé menő kereskedelmi útvonal csomópontjában is feküdt. Határjellegéből és a magyar, német, szlovén nyelvterület találkozásából adódtak politikai problémái. A nemzetiségek fontos helyet foglaltak el a város történetében a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság idején is. 210