Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - IRODALOM - Farkas András: Szakács Kálmán: Mezőgazdasági munkás-érdekképviselet 1896–1944 / 205–209. o.

menyeit és annak tevékenységét tárgyalja; a második rész (7—10. fejezet) a földmunkásszövetség az I. világháborúban, a polgári demokratikus és a szocialista forradalom idején, majd a két háború közötti időszakban. Valójában a magyar mezőgazdasági munkásság politikai törekvése fáziskésésben volt az ipari munkásság politikai harcához viszonyítva. De nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy kezdetben inkább csak ösztönösen, mint tudatosan fogalmazódtak meg politikai elképzelései. Sok szállal kötődtek a szociáldemokrata mozgalomhoz, és a létrehozott szakszervezetüknek nem pusztán gazdasági és érdekvédelmi szerepet szántak, hanem — miként a szerző helyesen állapítja meg — „társadalmi-politikai emancipációs" törekvéseiknek, „(. . .)" .polgárjogi harcuknak segítőjét, szervezetét is a szociáldemokrata mozgalomhoz kötődő szakszervezetben vélték megtalálni". Harcuk azonban nem volt ellentmondásoktól mentes. Mindezt jól jelzi az 1890-es évek agrárszocialista mozgalmának fogadtatása a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetősége részéről. Az MSZDP vezetősége ugyanis nem támogatta a mezőgazdasági szakszervezetet követelő mozgalmát. Sem a kezdetekor, sem később. Az 1903. áprilisában tartott MSZDP X. kongresszusán ezt Weltner Jakab nagyon egyértelműen fogalmazta meg, ami egyúttal a pártvezetőség álláspontja volt: „Nem ismerünk sem földművelőket, sem ipari munkásokat, csak szociáldemokratákat. ... a pártvezetőség nem ismeri el, hogy van különbség az ipari és mezőgazdasági munkások érdekei és követelései között". Természetes, hogy ez a felfogás bizalmatlanságot keltett a földmunkások körében a pártvezetéssel szemben, és elriasztotta őket az MSZDP-től: így annak ellenére akarták elképzeléseiket megvalósítani. Törekvéseikhez segítséget kaptak a Szaktanácstól, amely támogatta a földmunkások mozgalmát, sőt „az új szervezet kiépítéséhez felajánlotta a szervezett ipari munkások segítségét" is. A földmunkásmozgalom erejét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy végül is 1906. január 7-én megalakult a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége. Ezzel az aktussal létrejött a mezőgazdasági munkásság érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezete. Az nyilvánvaló, hogy mindig igazodni kellett az adott hatalmi viszonyok által meghatározott cselekvési lehetőségekhez, amelyek időnként nem sok teret engedtek a Szövetség tevékenységéhez. Ezért nem véletlen, hogy különösen a két háború közötti időszakban a mezőgazdasági érdekképviselet a hivatalos felfogás szerint valójában az agrártőke érdekeit szolgálta, munkáscentrikusságát tagadta. A földmunkás szövetség azonban mindenkor osztályalapokon álló érdekképviseleti szervezetként tevékenykedett, és szakszervezeti funkciót töltött be. Nagy gondot fordítottak a „mezőgazdasági munkásság gazdasági követeléseinek megfogalmazására és egységesítésére, a mezőgazdasági munka minden ágazatát felölelő gazdasági program elkészítésére." Munkájukat nehezítette a szociáldemokrata pártvezetés mértéktartó — a taktikai érdekeket elsődlegesnek tekintő — politikája, s magán a szervezeten belül jelentkező gyakori ellentétek. Az okokat nagyon árnyaltan mutatja be a szerző. Szakács Kálmán könyve sok új és gazdag tényanyaggal bővíti az olvasó történeti ismereteit a fölmunkásszövetségnek a polgári demokratikus és a szocialista forradalomban végzett sokoldalú tevékenységét bemutató elemzésével. Megismertet bennünket a szövetség 1918 végén bekövetkezett névváltozásának okaival. Bemutatja az új elnevezésű szervezet (FÉKOSZ — Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetsége), szervezkedési törekvéseit, a mezőgazdasági munkásság, gazdasági cselédség szociális helyzetének gyökeres megjavítására tett intézkedéseit. 207