Levéltári Szemle, 32. (1982)
Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tóth Róbert: Komáromy András 1915. évi jelentése a vármegyei levéltárak helyzetéről / 173–193. o.
a lelkes aggastyán, aki 1840. évtől 1869-ig levéltárnoka, attól fogva pedig számvevője volt a vármegyének, 1882. évben pontos, betüsoros név- és tárgymutatót is készitett, melynek alapján minden irat feltalálható. Ugyancsak tőle származik az az öt részre osztott, terjedelmes kézirat is, melyben a levéltár egész történeti anyagát nem csak ösmerteti, de vázlatosan fel is dolgozza. A közigazgatásról és az igazságszolgáltatás formájáról szóló fejezetben foglalkozik Erdélyország és a szerinte Szent Istvántól alapított, vármegye nevezetesebb történeteivel 1849. évi augusztus, illetőleg október haváig, mikor az oroszok Küküllő vármegye kormányzását az oláh tribunokra bizták. Közli a főispánok (1567.) más tisztviselők és országgyűlési követek megbizható névsorát 1625. évtől 1887-ig. Pontos dátumok szerint, bő kivonatokban ösmerteti a megyére nézve fontos kormányrendeletek tartalmát, mely munkájának határozottan legértékesebb része. Az utolsó „Családi őslevelek " czimü fejezetben megemlékezik a Scythiából kijött Kend kapitánytól származó Náprádi , valamint a Haranglábi nemzetségről, melynek őse - szerinte - a Küküllő mentén sok szép jószágot szerző Besztercze Murza tatár vezér volt (1452.). Hosszasabban foglalkozik Verbőczi István élettörténetével, kiről, mások után azt állítja, hogy a vármegyében Szőkefalván született. Az erdélyi vajdák közzé sorozza, aki mint királyi személynök II. Lajos uralkodása alatt, „szép hirét — úgymond — rútul bemocskolta " mert a hatvani országgyűlésen a király és a minis terek ellen lázította a népet, gyalázta, kisebitte azokat, csakhogy őtet válasszák meg palatínusnak. Ez a fejezet nem sokat ér, de a végéhez csatolt rövid erdélyi krónikában (1526-1769.) érdekes és tanulságos dolgokat olvashatunk. Minthogy az iratokat és jegyzőkönyveket lelkiösmeretes gonddal áttanulmányozta és közlései a történt dolgok, nevek és dátumok tekintetében föltétlenül megbízhatók, — munkája nemcsak a vármegye monografusára, hanem általában a történetkutatókra nézve is értékes és jól használható vezérfonalul szolgál. Sajnos, hogy az utolsó fejezetben emiitett négy darab középkori oklevelet, köztük Bocsárd birtok 1369. évi határjárását és Mátyás királynak Völcz község javára 1471-ben tett donatióját ma már nem lehet feltalálni a levéltárban. Az 1624. évtől fogva meglévő s a szentek nevére keresztelt közgyűlési, törvénykezési és más jegyzőkönyvek (Protocollum,a sancto Joanne 7 Ladislaó, Antonio sat. sat.) itt is, mint általában az erdélyi levéltárakban, az iratoknál nagyobb tudományos értéket képviselnek. Országos fontosságú politikai és hadi eseményekre vonatkozó adatokat ugyan ezekben is csak elvétve találunk, minthogy a hatóságok jobbára csak a területi közigazgatás és törvénykezés ügyeivel, a fejedelem és az országgyűlés határozataínak végrehajtásával foglalkoztak, mert a központi hatalom Erdélyben sokkal erősebb volt, mint a török hódoltság által részekre szakgatott Magyarországon, —: mindazonáltal e jegyzőkönyvek jog-, műveltség, család és gazdaságtörténeti szempontból három évszázad közállapotainak igaz képét mutató tükör darabjai. Az úgynevezett sedriákon túlnyomó részben polgári pörös ügyeket tárgyaltak. A prókátorok, akár a hét szilvafás nemes elszántott barázdája, akár a Kőváras urak megtámadott öröksége forgott szóban, olyan szorgalmatosan eljártak a maguk tisztjében, s ugy csürtékcsavarták, huzták-vonták az igazságot, hogy a derék szék 1642. évben statútumot alkotott az időt haszontalan feleselgetéssel töltő prókátorok ellen, akik a nótáriusnak a pörökben sok mód nélkül való íratásokat okoztak. 185
