Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Jároli József: A történeti demográfiai kutatások Békés megyében / 13–20. o.

az erre a célra készített adatlapokon, megbízható statisztikai elemzésekre adnak módot. A népmozgalom, a családnagyság, az átlagéletkor stb. vizsgálata eddig ismeretlen összefüggések feltárását teszi lehetővé. Az egyes családok társadalmi hovatartozása, a mobilitás ismerete a társadalmi helyzet és a demográfiai viselkedés kapcsolataira hívja fel a figyelmet. (Ez utóbbi problémakör megismeréséhez az anyakönyvek adatain túl különféle adóösszeírásokra, mesteremberek összeírásaira stb. is szükség van.) Az anyakönyvek adatainak összevetése a különféle korabeli összeírásokkal, jobbágynévsorokkal, a Mária-Terézia-féle úrbérrendezés községi tabellájával stb. azt mutatja, az utóbbi források az adott településen élő családoknak korántsem a teljes számáról szolgáltatnak adatokat. Orosháza és Mezőberény esetében ilyen összehasonlító módszer alkalmazásával az összehasonlított források keletkezésének időszakában 3 településen élő családok számának meghatározására történt kísérlet, amiből az össznépességszámra lehet következtetni. Az anyakönyvek és az összeírások névanyagának összevetése azt mutatja, hogy Mezőberényben az 1771-ben feltételezett családszám 33,5%-át, Orosházán ugyanekkor a feltételezett családszám 40,2 százalékát az anyakönyvek segítségével kaptuk. Az adatok tanúsága szerint, ha csak az összeírások névanyagára támaszkodik a kutatás, nem lehetett volna a teljességhez közelálló képet kapni a községek családszámáról, ennek segítségével pedig az össznépesség számáról.

21 Az anyakönyvek adatai alapján elvégzett mikrovizsgálatok egyik legfontosabb tanulsága, hogy a török alól felszabadult Békés megye jóval kisebb vérveszteséggel élte túl a történelem e hanyatló tendenciát mutató korszakát. Igaz, a megyéről készült korai összeírások valóban sötét képet festenek a 18. század első feléről.

22 Az anyakönyvek születésszámainak fokozatosan emelkedő tendenciája arra enged következtetni, hogy a 18. század magas születésszámai páratlanul magas természetes szaporodást eredményeztek. A probléma kulcsa két forráskritikai megfontolás lehet. Először, ha a II. József uralkodása idején 1784—1787 között végrehajtott népszámlálás adatsorait összevetjük a községek újjátelepülése, benépesülése idejéből ismert, kiszámított lakosságszámmal, az összeírások által bemutatott viszonyokkal, azonnal szembetűnő, hogy az első népszámlálás idején ennek a lélekszámnak a többszöröse élt itt. A leggyakoribb érv, hogy bevándorolt ide az új lakosság. Molnár Ambrus kutatásai Szeghalom, majd Békés esetében bizonyítják, a bevándorlók ősei közül nem kevesen Békés megyében éltek, a háborúk elmúlása után pedig visszaköltöztek eredeti lakóhelyükre. Több példa mutat arra, hogy a lakosság az ellenség, de még az adószedő közeledtére, annak puszta hírére elhagyta faluját és az erdőkben, a nádasokban kialakított és rendszeresen használt, a támadó által megközelíthetetlen szükségszállásokon húzódott meg (Gyoma, Körösnagyharsány). így a túlélés lehetősége a török, valamint a terepet nem ismerő adószedők előtt ismeretlen maradt. A migráció tenyéré számos adatot sorakoztat fel a kutatás, azonban arra, hogy az újjátelepülő Békés megyei helységek lakói nyomában valahol is népesedési vákuum keletkezne, sehol sem tudunk. A szervezett telepítés résztvevői pedig majdnem mindig már lakott helyekre, azok még meglevő letelepedési lehetőségeit használták ki (Gyula, Mezőberény, Gyoma). Vagyis már lakott helyekre településük kézenfekvőbb, mint lakatlan, világtól elzárt puszták megülése. 17