Levéltári Szemle, 31. (1981)
Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - IRODALOM - Degré Alajos: Hencz Aurél: Felsőfokú közigazgatási szakemberképzés Magyarországon 1848–1948. Bp., 1980. / 543–546. o.
10,6%-kal növekedett, s 1900 után több, mint 90%-uk mellett működött ismétlő iskola. A felekezeti iskolák aránya 85-95%, de az egyházak a költségeknek csak 40%-át viselik. A tanítók számának növekedése valamivel meghaladja az iskolák számának növekedését. 1910-ben 8, 1914-ben 11 polgári iskola működött a megyében, 1910-ben 2 középiskola (Kaposvár, Csurgó) és 10 ipari „inasiskola". A felekezeti iskolák általában egytanítósak voltak s a tantervet csak korlátozott mértékben tudták végrehajtani — így számtant csak az iskolák 85%-ában tanítottak. A haladás ennek ellenére jelentős. 1869-ben a felnőttek 35,6%-a tudott írni olvasni, 1910-ben 80,1%-a. A vizsgált korszak végén a tankötelesek több, mint 90%-ajárt iskolába. Szili Ferenc tanulmánya a Mezőgazdasági Ipar Részvénytársaság kaposvári béruradalma történetének egy évtizedével (1926—1935) foglalkozik. A tanulmány első fejezete a béruradalmi szerkezet módosulása 1889-1931 között. Ezután - további sorszámok használata nélkül — foglalkozik az uradalom bérbeadásának okaival, a növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, a mezőgazdasági kisvasúttal, az ipari tevékenységgel, a munkaerő kérdéseivel. Fejtegetéseit tartalmas és érdekes táblázatokkal támasztja alá. Gertig Béla idegenforgalmi-földrajzi tanulmánya: A Balaton helye és szerepe Magyarország idegenforgalmában. 1960 előtt idegenforgalmunk lassabban növekedett, mint az európai átlag, utána viszont gyorsabban. 1960-ban az ország idegenforgalmi férőhelykapacitásának csaknem fele volt a Balaton mellett, 1975-ben már több, mint fele. Vizsgálja a szálláshelyek férőhelykapacitását és vendégforgalmát, a telephelyválasztásukat befolyásoló tényezőket, a magánnyaralók férőhelykapacitását, vendégforgalmát és földrajzi megoszlását. A Balaton külföldi vendégforgalmát vizsgálva megállapítja, hogy a szocialista országokból jövő vendégek aránya fokozatosan visszaesett, de 1975-ben még 60% volt. A Balaton hétvégi forgalmának méreteire jellemző, hogy meleg hétvégén 280—300 000, hűvös-esős hétvégén 180-200 000 vendég utazik le a Balaton mellé. A kötet végén az 1979. november 9—10-én rendezett Somogyi Levéltári Napok ismertetését olvashatjuk. Ezek ülésein Kanyar József levéltárigazgató elnökölt, kb. 300 hallgatója volt, s a Somogyi Levéltári Évkönyvek 6-10. kötetének anyagát tárgyalták meg. A vitaindító előadást Vörös Károly tartotta. A hozzászólások közül Borsa Iváné és Szita Lászlóé emelkedik ki. Borosy András Hencz Aurél FELSŐFOKÚ KÖZIGAZGATÁSI SZAKEMBERKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON 1848-1948 (Bp. 1980) Rendkívül érdekes, egy évszázadon át szinte szünet nélkül vitatott kérdéskomplexumot mutat be a könyv. Hozzá kell tenni, hogy érdemben a képzés egy évszázad alatt, Thun Leo 543