Levéltári Szemle, 31. (1981)
Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - KRÓNIKA - Halász Imre: A XIII. Könyvtáros vándorgyűlés levéltári szekciójának kaposvári értekezlete / 533–536. o.
baj, hogy maguk a szövegek is megbízhatatlanok. Megbízhatatlanok, amennyiben az, aki kiadta, rendkívül könnyelműen járt el: ha nem tudta elolvasni, akkor úgy fejből beírt valamit, amiről úgy gondolta, hogy leginkább oda illik." A szakértelemmel felvértezett, kritikai szemléletű új nemzedék a Magyar Történelmi Társulat mögött sorakozik, amelynek 1885. évi kongresszusa volta mérföldkő. Fejérpataky László az alapelveket a következőkben összegezte: „Alapelvként le kell szögezni, hogy a források közreadásánál nem elegendő az alaki hűségre törekvés, a publikációknak a szöveg belső értelmét is vissza kell tükröznie. Másként szólva: a szerkesztő szedje rendbe a szöveget, küszöbölje ki az egykorú írásnak a központozásban, a nagybetűk használatában mutatkozó következetlenségeit, sőt összevissza voltát. Tisztázza az irat vagy levél létrejöttének külső és belső körülményeit. Jegyzetben egészítse ki a hiányokat, javítsa helyre az értelmetlenségeket. Oldja fel a rövidítéseket és a dátumokat. Derítsen fényt az író személyére és az általa felhasznált forrásművekre. A szövegek közlésére koronként és nyelvenként pontos útmutatást kell kidolgozni, magyar nyelvű iratoknál 1550-ig a betűhív közlés alapján." Fejérpataky máig is aktuális javaslatait a kongresszus elfogadta, s ennek szellemében jelennek meg a mintaszerű forráskiadványok. Az Akadémia nem fogadta el a forráskiadvány sorozatot, így az Akadémia és a Történelmi Társulat forráskiadványai között a kezdetektől meglevő szakadék tovább mélyül. A Társulat tevékenysége 1930 után hanyatlik le. A felszabadulás utáni történetírásunk hozzálátott az előző évtizedek hiányosságának kipótlásához: a gazdaságtörténet és a parasztság helyzetét bemutató forráskiadványok kerültek ki a nyomdából. Az Akadémia viselkedése ismét teljes érdektelenséget mutatott. Az ötvenes évek forráskiadvány-ellenessége és néhány kampányfeladat után az Országos Levéltár magára maradt a kiadványozással, amikor országszerte megyei kiadásokban szaporodni kezdtek a helyi forráskiadványok. A forráskiadás egységesítése égetően aktuális feladattá vált. Benda Kálmán vitaindítója után Koroknai Ákos tartott korreferátumot az 1848 és 1918 közötti polgári kori központi kormányszervek iratainak forráskiadásáról. Bevezetőjében szólt az eddig Magyarországon megjelent két (Iványi Emma összeállításában a Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából és a Komjáthy Miklós szerkesztette Osztrák—Magyar Monarchia közös minisztertanácsi jegyzőkönyvei az első világháború korából) kötetről, valamint a Bécsben H. Rumpler gondozásában megjelent osztrák császári minisztertanács jegyzőkönyveinek bevezető kötetéről, ezen kötetek kedvező fogadtatásáról, majd a magyar—osztrák levéltárosok és történészek közötti megállapodásról. Ennek értelmében a Magyar Országos Levéltár az Osztrák Tudományos Akadémia, a bécsi egyetem Történeti Intézete és a bécsi Staatsarchiv elhatározta az 1848—67 közötti osztrák, az 1867 és 1914 közötti közös minisztertanácsi jegyzőkönyvek sajtó alá rendezését. A tervek szerint hat kötetben jelentetnék meg a birodalmi osztrák minisztertanács jegyzőkönyvi anyagát. A közös minisztertanácsi jegyzőkönyvek sorozatának négy kötetét (1866-1871; 1883-1895; 1896-1906; 1908-1914. évekből) készítik magyar szerzők (Komjáthy Miklós, Diószegi István, Somogyi Éva, Pamlényi Ervin). A magyar minisztertanácsi jegyzőkönyveket az Országos Levéltár munkatársai rendezik sajtó alá és 13 kötetben tervezik a közreadását. 534