Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - ADATTÁR - Pandula Attila: Tűzoltó emlékérem Ferenc József korában, 1911 / 461–465. o.

Pandula Attila TŰZOLTÓ EMLÉKÉREM FERENC JÓZSEF KORÁBAN (1911) I. Ferenc József 1905. november 24-én kelt legfelsőbb elhatározásával megalapította az osztrák „25 éves érdemes szolgálatokért a tűzoltás és mentés területén" díszérmet. Ezt a narancssárga szalagon viselt bronzérmet az osztrák tartományok tűzoltói számára hozták létre, de 1905—1911 között kitüntettek vele néhány magyar tűzoltót is. 1 A magyar tűzoltószövetség szintén szeretett volna egy hasonló érmet, ezért még 1906­ban felterjesztést tett a királyi udvarnak a magyar tűzoltó díszérem megalapítása tárgyá­ban. A megkezdett tárgyalások azonban eredménytelenek maradtak, s rövidesen meg­szakadtak. 1908 végén — a belügyminiszter felhívására - elkészül a magyar tűzoltó dísz­érem alapszabályának tervezete. 1911 első felében a magyar tűzoltószövetség megkérte gróf Khuen-Héderváry Károly magyar királyi miniszterelnököt, hogy foganatosítsa egy magyar tűzoltó díszérem meg­alapítását. Ezután (1911. május 19-én) fordult a magyar miniszterelnök az uralkodóhoz a díszérem megalapítása tárgyában. A referátumban javaslat történt az érem alakjára (a mel­lékletben kitértek a szalagra is), az alapszabályra stb. „Tovább egy eltérés áll fenn abban, hogy az osztrák érem szalagja narancssárga, mivel a magyar érem számára a sötétvörös szalagot javasolták, mert a narancssárga szín nagyon érzékeny, s így annak a díszéremnek a hordása, melynek tulajdonosai foglalkozásukból eredően ki vannak téve az elemek tomboló ereje és az időjárás viszontagságainak kevésbé látszik alkalmasnak"­2 Az uralkodó 1911. május 23-án Gödöllőn kelt válaszában hozzájárnia miniszterelnök éremalapítási javaslatához, csupán a szalag színét kifogásolja. ,,Ö felsége kegyesen, jóakaratúan helyesli a javaslatot, azonban nem tartja célszerűnek, hogy mint azt az alapszabályokban előirányozzák, az érem szalagja sötétvörös legyen, mert már más, külső formájukban hasonló érmeket ilyen szinű szalagon adományoznak. Ö Felsége legkegyesebb kívánsága, hogy az alapítandó érem szalagja, mint a hasonló osztrák éremnek narancssárgába állapítassék meg, vagy ha Exelenciádnak ez nem felelne meg, akkor egy másik szín, de semmiképpen sem a vörös hozandó javaslatba". 3 Valóban, ebben az időben több — nagy számban adományozott — kitüntetésnek volt már vörös szalagja, pl. az 1898-as jubileumi éremnek, a koronás és a korona nélküli Érdemkereszteknek. A tűzoltóérmek a kitüntetéseken belül elkülönült, s talán kissé mellőzött, lenézett csopor­tot alkottak, s valószínűleg az élesebb megkülönböztetés miatt került előtérbe az alapí­tandó érem szalagszíne, az uralkodó ezért kívánta, hogy azt ne személyéhez közelebb álló rendjelek, kitüntetések szalagján adományozzák. A magyar miniszterelnök két nappal később (1911. május 25-én kelt) levelében ki­jelentette, hogy egyetért azzal, hogy az alapítandó érem szalagja — az uralkodó kívánsá­gának megfelelően — ne sötétvörös, hanem narancssárga legyen. 4 461

Next

/
Thumbnails
Contents