Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tóth Róbert: Móricz Zsigmond nekrológja Komáromy Andrásról / 439–441. o.

öttől nyolcig. Körülötte ugocsai, beregi, szatmári urak, alispánok, dzsentrik a javából. Pestre szakadt vidéki nemesek, magasállású államhivatalnokok itt, de a lelkükben mind­annyian otthonülő, birtokon tanyázó, gyakran már csak az emlékekben élő birtokon, de élő erővel falusi magyar urak. Kistermetű ősmagyar volt. Vasember. Sűrű anyagból verte a természet, sorscsapásokat vidáman viselő, nemzeti szerencsétlenséget derült arccal átszemlélő, lelkében indulatok­kal, elméjében nagy és megdöbbentő tudással. Történetíró volt. Adatokat ismerő. Famíliákon keresztül országot ítélő. Levéltáros volt. Az Országos Levéltár főembere sok évtizeden át, aki még a nyugalomban is a genea­lógiák biztos ítéletében élt. Nem volt az országnak olyan számotvető családja, akinek szá­zadokra visszamenőleg tisztában nem lett volna a múltjával. Cató volt, aki megvesztegethetetlen ítélettel bánt a hiú ősiségkeresőkkel. Jaj volt an­nak, aki nemes múltat kötött névszálakon. Kurta pipáját szívogatva, makacs ujjával rá­bökött a múltra s kimutatta, hol a falsum. Főnemesi családok jöttek hozzá, hogy írja meg a család történetét. — Szívesen, — mondta — de ezért pénzt el nem fogadok s ha vizsgálatommal nem oda jutok, ahova szeretnék, magukra vessenek. Ma már egyre ritkább ez az emberfajta. Mind a két lába ott volt megvetve a nemes világ diplomás múltján. Ő még az az ember volt, akinek vallása volt a rendiség. Számára ebben az országban nem élt más, csak akiket a királyok megnemesítettek, a fejedelmek ármálisokkal díszí­tettek. Ezeket mind személy szerint ismerte. Ha egy történelmi nevet fölvetettem előtte, a személyes ítélet ridegségével pattant fel. Lehetett az király, fejedelem, főúr: neki személye által s egész egyéniségén keresztül volt ismerőse. Barátja, vagy ellensége. Neki senki sem volt halott: mindenki élt tetteiben. Nem holtakkal komázó tudós volt, hanem egy régi magyar világnak tagja, aki megmérte és megállapította súlyát és értékét a história nevei­nek. Olyan indulattal kelt pártjára a közleményben elítéltnek, mintha családja tagja volna, szerelmes barátja, bár háromszáz évekkel ezelőtt halott. Emlékszem, Werbőczyről beszél­tem abban az időben, mikor felfedezték, hogy Werbőczy, az ugocsai kisnemes, hogy küz­dötte fel magát a főurak közé s lett az ország egyik leggazdagabb emberévé. Megvesztege­tések, fiskális furfangok és vagyonszerző kapzsiságok ítélkezése hangzott el a Tripartitum nagy írója ellen. Mint egy oroszlán hördült fel s kelt szűkebb pátriája nagy alakjának védelmére. Az arca lángbagyúlt és ömlött szájából az érvek, adatok és saját ítéletek áradata. Mint Zola az igaz­ságtalanul sújtott Dreyfussnak, úgy kelt védelmére a nádornak, aki a kisnemesség igazo­lója s történelmi előharcosa volt. Mázsás buzogányként forgatta a történelmi adatokat. Viszont, ha bárki volt is, bármi főrangú nem, akit már kutatásaiban elítélt, nem volt számára kegyelem. Az egész ország múltja ott élt benne, levéltári fascikulusokban, még fel nem tárt igaz­ságokban . Az ő szemével nézve a magyar história egy volt és oszthatatlan. Kicsiny világ lett szájában ennek az országnak múltja. Családok harca és versengése. Vagyongyűjtők csatatere. Kietlen politikai ezeréves csetepaté. 440

Next

/
Thumbnails
Contents