Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - Németh Gábor: Szikszó mezőváros írásbelisége a 17–18. században / 355–363. o.

meg nevezett Szőlőben be vittettven ászt minden részeiben megjártuk, meg visgaltuk... jo lelki esmerettel bőczültük", kikötve, hogy rokon a becsültető személytől vagy örököseitől csak akkor veheti el, ha a tanács által újra megbecsültetve a különbözetet megfizeti.

45 A magistratus elé került bevallások ház, telek, pince eladásáról, cseréjéről, zálogosításáról szólnak. Pl. 1721. március 17-én a Vámos faluban lakó Berzétei János felesége, Andrik Erzsébet „szabad akarat szerint ne[m] kenszeritesbűl élő nyelvével" vallotta, hogy szikszói pincéjét „őrök áron meg másolhatatlanul Negyven Magyar Forintokon" eladta tiszteletes Hódosi Sámuelnek. Felvállalta, hogy „contra quovis Legitimos Impetitores Causidicos et Actorés propriis Laboribus... meg oltalmazza" benne. Ilyen esetekben — a szokásos megerősítésen kívül — az eladó aláírásával, „keze vonásával" és pecsétjével is hitelesítette az oklevelet.

46 A „törvénybeli terhek", azaz az evictio felvállalása az efféle jogügyletek fontos kikötéseként szerepelt.

47 Ennek értelmében az elidegenítő fél magára és successoraira felvállalta, hogy a vevő személyt és utódait perbeli támadás esetén megvédi birtokában, és viseli a költségeket.

48 Az oklevelek zárórészében mindig szerpel a corroboratios formula: „adtuk miis ezen mi Testimonialis Levelünköt Várossunknak szokott élő pecsétivei meg erősítvén".

49 Ezután a dátum és a hitelesítés eszközeként rányomott pecsét következik.

50 A 16-17. században használt szikszói pecsétek a 15. századi függőpecsétre vezethetők vissza, két angyal között Szűz Máriát ábrázolják.

51 1692-től ismeretes Szikszó későbbi pecsétje, amely koronázott címerpajzsban csillagok között álló, csőrében ágat tartó seregélyt ábrázol. Ezt a pecsétet, illetve ennek változatait használták a 18. században.

52 Az oklevelek alján a jobb alsó sarokban szerepel a nótárius aláírása: „Scriptae et extradatae per Michaelem K. Szikszay Juratum praedicti oppidi notarium mp." (manu propria).

53 Kivételes esetekben a jogügylet lefolyásánál, az írásba foglalásnál jelenlevő személyek alá is írták az oklevelet.

54 Az oklevél kiállítása a protokollációhoz hasonlóan a magistratus jövedelemforrásai közé tartozott, megfizetését gyakran az oklevelek is említik: „Varasunk rendtartassa szerint való Sáláriomunkat ~f. 4 d 40 Levél taxaját d 36. leválván ő kegyelmitül".

5S Sokszor felmerült olyan eset, amelyben a tanács nemcsak hiteleshelyi szerepet töltött be, hanem döntenie is kellett egy-egy vitás szőlőügylettel kapcsolatban: 1699-ben Nagy György szőlőt vásárolt Csajkos Katától a Nyulmál promontoriumon. A végbement jogügylettel szemben Nánási István lépett fel rokoni alapon. Mivel az ügyben a magistratus előtt is több kérdés tisztázatlan volt, ezért a szokásos formában deutrálist készítettek, majd a tanúk vallomásai alapján megállapították, hogy Nagy György a vásárlást a szokásjognak megfelelően bonyolította le, így „varasunk be uett praxissá szerint" megerősítették annak birtokában és erről öröklevelet adtak ki.

56 Mindez nemcsak a helyi joggyakorlatra világít rá, hanem azt is bizonyítja, hogy a magistratus az eléje került ügyeket sok esetben írásban intézte. Végezetül meg kell említeni, hogy jogügyleteket nemcsak a tanács, hanem fogott személyek (arbiter) előtt is bonyolítottak le. Ez a középkori eredetű jogintézmény még a 18. században is funkcionált Szikszón és a közeli Hegyalján.

57 Fogott személyként többnyire a mezőváros legtekintélyesebbjei', nemesek, „Tanáczbeli Emberséges ember", skólamester, nótárius szerepelnek.

58 359