Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - Farkas Gábor: A közigazgatási bizottság létrejötte és első ügyrendje / 313–325. o.

Egyébként meg kell jegyeznünk, hogy a kormány arra törekedett, hogy az állami szakközegek nagyobb része legalábbis azok, akik a közigazgatási bizottság tagjaivá lettek, a törvényhatóságok székházaiba nyerjenek elhelyezést, illetve a város különböző, részeiben levő hivatali helyiségeket a megyeházakban, illetve a városházakba tegyék át. Ennek oka azonban nemcsak a közigazgatási bizottsági tagság révén merült fel. Mert természetes, hogy a bizottsági munkát az állami szakközegek szoros kapcsolatban a törvényhatósági előadókkal dinamikusabban, sőt szakszerűbben tudták végezni, de indok volt az is, hogy az állami szakközeg kiadmányait legtöbb esetben csak elnöki aláírással lehetett expediálni. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1876. október 23-án hívta fel a főispánok figyelmét arra, hogy a tanfelügyelők, a királyi mérnökök hivatalaikat okvetlenül a törvényhatósági épületekbe helyezzék át. Erre egyébként az Arad megyei alispán hívta fel a miniszter figyelmét, és egyúttal jelezte is, hogy a tanfelügyelőt, akinek az elnöki aláírással elküldhető ügyiratai egyre gyarapodtak, a megyeházba helyezte át. A kormányzat arra törekedett, hogy a törvényben leírtakon túl a közigazgatási bizottság további hatásköröket is kapjon a törvényhatóságokban. A közmunka és közlekedési miniszter arra kérte a törvényhatóságokat, hogy a közigazgatási bizottságokra ruházzák át a közmunkaügyek vezetését, szervezését, bonyolítását. A miniszter utalt arra, hogy a közmunkaügyeket ugyan teljes egészében a törvényhatósági bizottságok hatáskörében hagyta meg a törvény, és a közigazgatási bizottságoknak csak annyi a hatásköre, hogy a közmunkaügyben tett megyei és városi hatósági intézkedéseket ellenőrizzék. Ugyanakkor kifejezte a miniszter azt a véleményét, hogy a törvényhatósági bizottságok előbb-utóbb belátják, hogy a közmunkaügynek a közigazgatási bizottságok kezében kell összpontosulni, mert így a közmunkák irányítása gyorsabb és hatékonyabb lenne. Ugy véli még a miniszter, hogy több törvényhatósági bizottság ezt a hatáskört át fogja ruházni a közigazgatási bizottságra. Szerinte ez nem csorbítja az önkormányzati jogkört, hisz a törvényhatósági bizottság rendelkezési joga épségben maradna. A miniszter szándékát a főispánnal is közli, aki azt november 6-án a polgármester tudomására hozta. Kifejezi azon óhaját, hogy a polgármester a városi közgyűlés napirendjére fogja tűzni a kérdést, és ott igyekezzék elérni a közmunkaügy átruházását a közigazgatási bizottságra. Ugyanakkor a főispán, — okulva a városi autonómia jogainak csorbítására tett kormányrendelkezési kísérlet feletti felháborodáson —, óvatosságra is intette a polgármestert: „Azt az eszközt, amely a kívánatosnak látszó cél elérése tekintetéből a legcsekélyebb erkölcsi nyomásnak még csak látszatával is bírna, mellőztessék." 1876. november 17-én a kérdéssel a városi tanács ülése foglalkozott, amelynek határozatát a soron következő városi törvényhatósági bizottsági ülés elé terjesztették. A tanácsülés nem vette figyelembe a miniszter kívánságát, és megerősített egy korábbi határozatot, mely szerint a közmunkaügyet véglegesen rendezni csak annak államosításával lehetséges. Minden egyéb kísérlet ezzel kapcsolatban csak félmegoldásokat hozna. A tanács indokai természetesen az önkormányzati jogon alapszanak és ezért sem hajlandó engedni a miniszteri nyomásnak, melyet pedig még a főispán is hallgatólagosan támogatott. A tanácsi határozat kimondja, hogy a városi törvényhatósági bizottság közgyűlése a közmunkaügyet nem ruházhatja rá a közigazgatási bizottságra, mert ezzel olyan városi jogról kellene lemondania, melyet érvényes törvény alapján gyakorol. A közmunkaügy gyakorlásának joga ugyanis a „város közösségéé." Ugyanekkor a közigazgatási bizottságot nem tartja 323