Levéltári Szemle, 31. (1981)
Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám - KRÓNIKA - Tóth Tibor: Levéltárunk életéből: új épületbe költözött a Szolnok Megyei Levéltár / 250–265. o.
zási Vállalat átadta a Tervező Vállalatnak Kocsis János építészmérnök „Egri tervtanulmányát", ( a Művelődésügyi Osztály ezt 20 000,- Ft-ért megvásárolta), hogy a tervezésnél az ebben foglalt praktikumokat és levéltári szakmai megoldásokat messzemenően vegyék figyelembe. A kiviteli terv elkészítésének határidejét 1976. december 15-ben állapították meg, a teljes költséget 10,5 millió forintban. A dokumentumok bizonysága szerint is, ezután az épület elhelyezésének kijelölése, az energiaforrások biztosítása, a raktár gépesítése, az egyes helyiségek funkcióinak pontosítása sokszor elhúzódó vitákat, egyeztetéseket, de mindenképpen megoldandó feladatokat és előrehaladást jelentett. Csak példaként említem, hogy az építés azért késett két évet, mert az első ízben kijelölt hely nem adott lehetőséget a raktár bővítésére, s így lehetetlenné vált volna egy későbbi fejlesztés. A kész tervek az eredetileg Keskeny János út 37—39. szám alól a 40^12. szám alá való adaptálása 1978 helyett csak 1980-ban tette lehetővé az új levéltár elkészültét. A késés „legkiadósabb" tétele az új kisajátítási és szanálási eljárás volt. Hosszadalmas vitákat okozott az ÁCSI (Anyagmozgatási és Csomagolási Intézet) javaslata, mely csehszlovák OMNI A gyártmányú rakodógép és tolópad segítségével kívánta a raktári iratok mozgatását megoldani. Ez azt jelentette volna, hogy a raktár magassága nem lesz galériával megfelezve, hanem terjes magasságában (6,25 m) és hosszában (31 m) két rakodógép közlekedik. Kiderült azonban, hogy a gépek működése bonyolult, nem gazdaságos és főleg a raktárt erősen szennyezi (olajos). De mégsem ezért vetették el, hanem a sors is a kezünkre játszott, ugyanis a csehszlovák cég nem gyártotta egyszerre a rakodógépet és a tolópadot. A kettő pedig egymás nélkül - legalábbis nálunk — nem volt üzemeltethető. így akkor (1978-ban) fájó szívvel ugyan de, lemondtunk a raktár ilyen jellegű gépesítéséről és átterveztettük azt galériás rendszerűre, vagyis a raktár magasságát félbe osztva közlekedő felületet alakítottunk ki. Később kiderült, hogy a gépesítés szükségtelen, túlméretezett és igen drága lett volna. (A költözködés utáni anyagmozgatás ugyanis már nem igényel gépesítést). Felvethető; miért nem lehetett ezt pontos számításos alapon már korábban eldönteni? Először is, ilyen gépek levéltárban nálunk még nem működtek, a gépesítés egyben korszerűsítést is jelentett általában és ehhez a mai kor embere („még a levéltárosok is") ragaszkodik. Gondoltuk, hogy jó és modern lesz, de ezt biztosan nem tudtuk. De nem tudták a tervezők sem, pedig számukra szakintézet adott tanácsot. Utólag látjuk világosan, hogy („kényszerű") döntésünk végül is helyes volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gépesítéssel kapcsolatos aggályokról már a tervezés időszakában tájékoztatott bennünket Kovács Béla kollégánk (a Heves Megyei Levéltár igazgatója), ki a helyszínen Csehszlovákiában már levéltárban is tanulmányozta az OMNIA típusú gépek működését. Tapasztalatai rendkívül kedvezőilenek voltak. (Viszont egy levéltárt építő sok vállalattal kooperáló összehangolt apparátus folyamatos munkáját nagyon nehéz, néha szinte lehetetlen más vágányra átállítani akármilyen különlegesen értékes is a változtatási javaslat.) A raktári anyagmozgatás gépesítéséről persze terjesen nem mondtunk le. Beszerzésre került egy bolgár önjáró targonca emelőszerkezettel. Ennek az iratanyag költöztetésekor vettük hasznát, (az anyagnak a galériára való feljuttatásakor) csakhamar kiderült azonban 252