Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám - Dóka Klára: Levéltári anyag a népgazdaság szolgálatában / 21–27. o.

Dóka Klára LEVÉLTÁRI ANYAG A NÉPGAZDASÁG SZOLGÁLATÁBAN A levéltárak új feladatait vizsgálva gyakran beszélünk az iratanyag népgazdasági hasznosításáról. Bár a közvetlen felhasználás — a gazdasági célok érdekében — nem alapfeladata a levéltáraknak, de több-kevesebb időt, energiát minden intézménynél leköt. Főként azoknak az iratoknak, terveknek, térképeknek van közvetlen népgazdasági értékük, amelyek ma is álló létesítményekről (épületekről, víz- és gázvezetékekről, hidakról, utakról, vasutakról) vagy azok környezetéről adnak információkat. Rendkívül fontosak a természet átalakítására vonatkozó iratok is, és kiemelkedő jelentősége van ilyen szempontból a vízgazdálkodás történetéhez kapcsolódó iratoknak, terveknek, térképeknek. Itt a meglevő létesítmények kurrens anyagán kívül legalább 100—150 évre visszatekintve fontosak a folyószabályozásra, lecsapolásra, öntözésre, alagcsövezésre stb. vonatkozó dokumentumok. A korszerű és gazdaságos műszaki tervezés alapvető feltétele minden rekonstrukció, felülvizsgálat, átalakítás vagy új tervezés esetén az előzmények vizsgálata, gondos tanulmányozása. E munka azonban nemcsak egyes konkrét feladatok megoldásához fontos, hanem jelentőséget kap a vízügyi ágazat hosszú távú fejlesztési tervének, a Vízgazdálkodási Kerettervnek kialakításában és korszerűsítésében is. A vízügyi tervezés kb. 200 éves múltra tekint vissza. Egy-egy folyó szabályozása alkalmával a munkát vezető mérnökök már a 18. század végén terveket készítettek, amelyek a szabályozáson kívül foglalkoztak a környező területek rendezésével is. A 19. század első évtizedeiben a Duna és Tisza egyes szakaszairól, valamint mellékfolyóikról készültek egymástól függetlenül, különböző időpontokban szabályozási tervek (pl. Bodrog, Körösök, Maros, Ipoly, Rába, Dráva stb.)

1

. A műszakilag megalapozott tervezés előzménye a 19. század első felében a folyók vízrajzi térképezése volt. Az ország két fő folyójára és mellékfolyóikra kiterjedő szintezési, felmérési munka a 19. század 40-es éveire fejeződött be, és ez új perspektívát adott — a helyi kezdeményezések mellett — a vízrendszerek egységes szabályozására. A vízszabályozás, mint az ország politikai átalakulásának egyik láncszeme a 19. század első felében politikai kérdéssé is vált. Az 1825—1827-es országgyűlés által kiküldött választmány a Duna, Tisza, Száva, Kulpa, Dráva, Mura, Maros, Poprád, Vág és a Balaton kérdésével foglalkozott, az 1840:4. te. értelmében létrehozott Országos Bizottság pedig a Duna és mellékfolyói egységes szabályozására tett javaslatot.

2 1845-ben készült el a Tiszavölgy egységes szabályozási terve (Vásárhelyi)

3

, 1855-ben született javaslat a Körösökről (Bodoky), 1870-ben a Rábáról, (Ujházy János). 21