Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám - ADATTÁR - Láczay Magdolna: A megyei önkormányzat a reformkori Szabolcs megyében / 177–194. o.

A várnagy az orvossal együtt hetente megnézte a rabokat, a betegeket ellátta, gyógyszert biztosítottak nekik, elhalálozásnál a fertőzés veszélyére is gondoltak. Amennyiben műtét volt szükséges, azt a főorvossal együtt végezték. Természetesen a rabok hitéletére is gondoltak, hetente vallásuknak megfelelő istentiszteleten vettek részt. A felügyeletet — a főszolgabírón keresztül — a vérhatalommal ellátott uradalmakra is kiterjesztették, s félévenként jelentést kértek. A jegyzői hivatalt illetően is differenciáltabb az 1846-os statútum. 1840-ben ennek a hivatalnak a feladatait a következőkben szabták meg. Az alispáni hivataltól átvett iratokat jegyzékbe véve a két jegyző megfelezte, hogy a közgyűlésen az ügyek előadói legyenek. Általában a polgári ügyeket a főjegyző, a törvényszékeken az aljegyző kapta meg. A be nem fejezett ügyekről scontrót vezettek. Az iratokat (a jegyzőkönyveket is) év végén a levéltárnak adták át megőrzésre. 1846-ban már három jegyzőről tudunk, akiknek munkája egy-egy területre koncentrálódott. A főjegyző a felsőbb hatóságokkal folyó levelezést, az országgyűlési utasításokat, s emellett a megyei gazdálkodást is tükröző adó és pénztári ügyeket, valamint a katonaság ellátását, úrbéri és nemesedési ügyeket intézte. Az első jegyző a büntető ügyekben járt el, ide véve a tiszti jelentések beérkezésének számontartását is, az ítéleteket követő zárak elrendelését, az azokról szóló jelentések adminisztrációját, és az ezekkel kapcsolatos felsőbb rendeletek közhírré tételét. Az ő feladata volt a „belbátorság", a rendre és az egészségre ügyelés is. A másod aljegyző feladatát az árvák ügyeinek gondozásában határozták meg. Természetesen akadtak egyéb, soron következő ügyfajták is, amiket egyenlő arányban osztottak szét a jegyzők között. Külön pontban tárgyalja a rendszabály a jegyzői hivatalnak a közgyűlési tárgyakkal kapcsolatos teendőit, a polgári törvényszéket érintő kötelességeit, a fenyítőtörvényszéket, a számvevőszéket és a pertárt illpő rendszabályokat, amiket a pénztárak kezelését tárgyaló szabályzatok zárnak. Ezekben a szabályzatokban az ügy- és iratkezelést részletezték, pontosították, amiből általánosságban kiemelendő, hogy a referáló jegyző előterjesztette az ügyet, gondoskodott arról, hogy nyilvántartásba kerüljön (per esetén már három nappal korábban kifüggesztették, hogy mikor kerül tárgyalásra, s kik előtt), ezután a közönség határozatot hozott, s ezt a felelős tisztviselőkön keresztül megvalósíttatta. Fontos volt a megyei nemesi közgyűlés tárgyalási módja is, melyről az 1846-os statútumunk azt mondja, hogy „a megyebeli régi szokáshoz képest ezen sorozat lesz megtartandó: elébb a' főméitóságú udvari Cancelláriától, továbbá a nagyméltóságú Helytartótanácstól a megyéhez érkezett legfelsőbb rendeletek, ezután a törvényhatósági levelezések, úgy a tiszti jelentések s végre a' magánosok folyamodványai lesznek tárgyalandók". Ezt a sorrendet betartották, mutatják a közgyűlési jegyzőkönyvek is, s ezzel nagyjából követték más megyék rendjét. A jegyzői hivatalhoz tartozó levéltáros és pertárnok bizalmi állások voltak. Nemcsak az őrzés, nyilvántartásba vétel volt a feladatuk, hanem a levéltárban a meghatározott, hivatalos személyeken kívül mást nem engedtek keresni. A pertárnok a segédjével a törvényszék alatt részint kiadta a pereket a tárgyalásra, részint az újakat lajstromba vette. 190