Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tóth Róbert: Komáromy András 1914. évi jelentése a vármegyei levéltárak helyzetéről / 135–153. o.

pinczének egy nyilt, nedves folyosóján pedig valami 30—35 láda ujabbkori szolgabirósági irat penészedik és várja a selejtezést, ha ugyan addig a rabok, hajdúk és a többi pincze lakók fel nem tüzelik. A terem bejáratánál és végén belülről fűthető, hatalmas Meidinger kályhák állnak. Az elsőben vigan lobogott a tüz, a másikra nézve sietett megnyugtatni a szelid lelkű levéltárnok, hogy csak nagy hidegben, különös kemény télen fűtik. Tüzveszedelem tehát csupán egy oldalról fenyegeti a levéltárt. Volt körülötte pár méter jó száraz vágott fa, sok forgács és fürész por. Erős a gyanúm, hogy azokon a bizonyos kemény téli napokon a szegény favágók itt működnek

, de kérdésemre a levéltárnok kitérőleg válaszolt. Valóságos Isten kísértés az, a mi itt végbe megy! Egy tűzrakáskor könnyelműen eldobott gyújtó, vagy a kályhából kipattant szikra soha jóvá nem tehető katastrophát okozhat, de a felől a vármegyei urai, 6—7 szobás fényes lakosztályukban nyugodtan alusznak, holott akár melyik éjszakán fejükre gyúlhat a ház. A közgyűlési jegyzőkönyveket elég rendben találtam, 1605 évben kezdődnek, de sok hiányzik közülük, főkép a kurucz világból, mikor a vármegye csak nagy ritkán tartott derék széket

. Sok művelődés, — kivált pedig jogtörténeti anyag van bennük, mert túlnyomó részben polgári és büntető pöröket tartalmaznak. De annál kevesebb az országos eseményekre, az önálló erdélyi fejedelemség történetére vonatkozó feljegyzés. Bethlen Gábor és a Rákóczyak viselt dolgairól jóformán semmit sem találunk. A rendek csak kivetették és behajtották a zsoldosok tartására szükséges adót s a fejedelem parancsára insurgáltak. Jellemző, hogy az alkotmányos szabadságot oltalmazó Erdélyben a vármegyéknek sokkal kisebb önállóságuk, poütikai befolyásuk és sulyok volt mint Magyarországon. Csak a gyönge fejedelmek alatt tudtak az állam ügyek menetére befolyást gyakorolni, a mire nézve Apaffy Mihály korából néhány jellemző példára akadunk.. A levéltárnak 1848 előtti anyaga jobbára elpusztult, mert a régi iratokat, a mint egy 1879 évi jelentésből értesülünk, — hely szűke miatt felhordták a padlásra, s az 1896ban megkezdett selejtezés alkalmából, az értékesebb részt a vármegye, tulajdonjogának fentartásával átengedte az Erdélyi Nemzeti Múzeumnak. Ez azonban ugy látszik mindössze is kevés volt, a nagytömeg továbbra is a padláson maradt, melyből a mostani derék levéltárnok egy néhány szekrényt tele rakott és 1897-ben a vármegye uj székházába vitetett. De saját bevallása szerint az iratoknak csak a szinét-javát válogatta ki, t.i. azokat, melyek még csomókba voltak kötözve, a többi pedig odaveszett, mert egymagában nem birta összeszedni, időt sem engedtek neki hozzá. Mikor pedig az épületet átalakították bérháznak a padláson dolgozó munkások az iratokat összetiporták, eltüzelték; a beázott, átnedvesedett — ki tudja milyen fontos, talán pótolhatatlan történeti emlékeket? — szekér számra hordták a trágya dombra, a mint ezt a levéltárnok s több szava hihető uri ember bizonyítja. El szomoritó cultur kép ez, kivált Erdélyben, hol a történeti érzés erősen ki volt fejlődve s a nemzeti és családi hagyományok mindig különös tiszteletben tartattak. Sajátságos, hogy az Absolut korszak béli iratok legnagyobb részben megmaradtak, a mi nem a véletlen müve, hanem tisztán annak tulajdonitható, hogy kemény táblák közé voltak rakva és hevederekkel erősen átkötözve. — Ebből is okulhatnánk, mikor a német alaposságot és pedanteriát kigúnyoljuk. 144