Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - ADATTÁR - Szabóné Fehér Erzsébet: A sárospataki kollégium 19. század eleji kéziratos tantervei / 491–502. o.

professzorok a hagyományos rendszer mellett szálltak síkra, a latin nyelv jogát védték, a klasszikusok minél terjedelmesebb tanítását kívánták, míg a Vay József körül kialakuló ellenpárt az új tanterv híve, a reáliák több órában való tanítását követelték, s az anyanyelv jogait akarták érvényesíteni. A harc váltakozó sikerrel folyt. Egy 1799-es jelentés már a reáliák óráinak számát akarta csökkenteni. A logikai osztályra vonatkozóan e sorok olvas­hatók:„APhysicának,és Mechanikának ki-maradhatását jónak ítélné azon okon, minthogy már az elébbeni classisokban annyi Physica és Mechanica tanítódik, mennyi az emberi élet szükségére nézve elég. Professor Szabó Dávid Ur a Poetica Classisra nézve eggy ollyan munkának a jövő Szent Pál napra leendő készítését ígérte, mellyben az egész Physica rövidebben ki-meríthessen. A Sublimior Mechanica pedig azon kívül is erejek és idejök felett való volna." 6 A régi rendszer hívei 1803-ban akcióba léptek a latin nyelv és a humán tantárgyak érde­kében. Fő érvük volt, hogy a latin nyelv tanításának színvonala erősen lesüllyedt. De Vay József meg tudta akadályozni törekvésük eredményességét. Az egyházkerület ugyanis azt a határozatot hozta, hogy a tanárok előadásaik folyamán azt a nyelvet használják, melyen a növendékek az ismeretlenhez könnyebben eljuthatnak. Kimondta: a latin beszéd javítá­sát nem a reáliák mellőzésével és csonkításával lehet elérni, hanem az osztályok számának emelésével. Ekkor a határozat értelmében az egyik osztályt kettéosztották, és a gimnáziu­mot megtoldották a repetensek osztályával. 7 E nagyjelentőségű változásokat tükrözi a kollégium 1804-es latin nyelvű tananyag­rendje. 8 /. Az I. nemzeti osztályban: 1, A bennünket körülvevő természet könnyebb megismerhető dolgairól a gyermeket át kell vezetni az ember, az emberi lélek és az Isten megismerésére, ezen keresztül a keresztyén vallás alapjaihoz, e könyv segítségével: „Vallásra vezető könyv." 2. A földrajz általános alapismeretei. 3. Erkölcsi szabályok. 4. Étkezési szabályok. 5. Különféle rövid imák, tízparancsolat, ének. 6. Római és arab számok. 7. írás. //. A II. nemzeti osztályban: 1. Vallástan Supervill „Vallásra vezető könyv"-e alapján. 2. Ószövetségi történetek. 3. Erkölcsi szabályok rövid történetek segítségével. 4. Magyar­ország földrajza a Hármas Kis Tükör szerint. 5. Magyar nyelvtan a latin névszóragozás elemeivel együtt. 6. Orbis Pictus, a nyelvtani szabályok megértéséhez. 7. Természetrajz. 8. Számtanból az összeadás és a kivonás. 9. Imák és énekek. 10. írás. III. Az I. vegyes osztályban: 1. Keresztyén vallástan Supervill könyve szerint. 2. Latin névszóragozás, nemi szabályok, melléknévfokozás és igeragozás, Szentgyörgyi professzor magyar nyelven megszerkesztett nyelvtana szerint. 3. Orbis Pictus, a nyelvtan és a fordítás gyakorlására. 4. A természetrajz összefoglalása Tóth Mihály, a természetrajz professzora (munkája) alapján. 5. Magyarország rövid története a 15. századig, Losonczi István egy­kori nagykőrösi professzor által írt Hármas Kis Tükör alapján. 6. Magyarország és Erdély földrajza. 7. Erkölcsi szabályok, erkölcsi történetek. 8. Számtanból a szorzás és az osztás, valamint a „regula Detri". 9. írásgyakorlat, ennek keretében magyar nyelvű kérvények, levelek és más fogalmazványok készítése. 10. Ének. 492

Next

/
Thumbnails
Contents