Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - ADATTÁR - Kormos László: Ráday Pál és a tiszántúliak / 437–461. o.

vád alá helyezhetik őket. A kerület megosztását nem tartják helyénvalónak. A magyarországi ekklézsiák egymástól „el nem szakadnak" még abban az esetben sem, ha politikailag azokat Erdélyhez csatolják,

88 mivel „soha onnan mi nem függöttünk, nem is szaggatjuk meg az édesanya méhet."

89 A püpökök királyi beiktatását „haszontalannak" és szükségtelennek tartja. Semmi értelme annak, — mint Ráday javasolja - hogy a püspököt a király iktassa be. Elég annyi, hogy a király a pesti kérelemre végre kimondja, hogy „liceat habere superintendentiam". Semmiféle „modificatiot" nem kell kérni az udvartól a sérelmek kérdésében, csak emlékeztetni a királyt a soproni országgyűlésre és a vallásszabadság törvény adta lehetőségeire. Nem ért egyet Rádayval a többi pontokban sem, mert mind a vizitáció, mind az anyakönyvezés ügyében a fellebbezés veszedelmessé válhat. A kettőjük közötti vitában Zoványit támogatta a Debreceni Tanács, Sződi István debreceni lelkész, Maróthy György, Bárányi Mihály és Domokos Márton, a debreceni magistratus tagjai. Zoványi augusztus 10-én ismét írt Rádaynak, sőt Halmágyi Istvánt, Kraszna vármegye Bécsben tartózkodó főispánját megkérte, vállalja el a követséget.

90 1731. szeptember 7-én tisztelgett a küldöttség a király előtt, és a közös protestáns beadványt személyesen beterjesztették. Mivel a folyamodványra semmi választ nem kaptak, több mint egy évig tartó türelmetlen várakozás után, a tiszántúliak Rádayt okolták késedelmeskedéséért. A félreértések tisztázása végett 1732. október elején a Tiszántúlról Domokos Márton debreceni jegyzőt küldték el — a debreceni városi magistratus és a tisztántúli református nemesekkel egyetértően — Ráday Pálhoz megbeszélésre Ludányba. Mivel Domokos Márton személyesen nem tudott beszélni Rádayval, Losoncról expresszlevelet küldött neki.

91 Ebben a Tiszántúl álláspontját közölte és megkérte, hogy a superintendentia kérdését a többi sérelemmel együtt adja be haladéktalanul. A beadványban a püspök-beiktatás kérdése világosan legyen kifejtve, nehogy úgy tűnjön fel, mintha „in sponte et libere acceptáltuk volna." A Tiszántúl meg akar maradni statusa jogfolytonosságában és a püspök konfirmációját csak azért kéri, mert azt a király parancsolja. Ragaszkodnak a kerület beosztásához is és álláspontjuk a tiszáninneniekkel megegyezik.

92 Ezek után Ráday már nem tudott a válaszadás elől kitérni. 1736. november 22-én Bárányi Mihálynak panaszolta el, hogy a sok egyenetlenkedés miatt „semmire sem haladt" a reformátusok vallásügyi dolga. Sürgős intézkedést kért a kerület felméréséről és az egyházközségek beosztásáról. A kedélyeket megnyugtatta, hogy a király megígérte a soproni országgyűlés végzései szerinti állapot fenntartását. Zoványi örömmel fogadta a hírt és december 8-án meleg hangú levelet írt Rádayhoz. Belátta, hogy Ráday szívében a szent tűzném aludt ki, és új munkába vette „Isten háza dolgát."

93 Azonban álláspontját nem adta fel. Ezért Ráday még kötekedett vele. Helytelenítette, hogy a király jóváhagyása és beiktatása előtt úgy írja alá a nevét, mint püspök. Zoványi négy levelét is válasz nélkül hagyta. 1733. január 20-án megérkezett utolsó megnyilatkozásában derült ki „búslakodásának oka." Fájlalta, hogy sikertelen volt a „végtelen nagy püspökség" felosztása érdekében tett próbálkozása.

94 A két nemes és puritán „oszlop" férfi az Udvar hatalmával szembeni tehetetlenségben, a további küzdelem eredménye érdekében kötött békességet. Nem sokkal később Ráday Pál megfáradva visszavonult a küzdőtérről. Még megfogalmazta utolsó beadványtervezetét, de betegsége miatt annak megtárgyalásán már nem lehetett jelen. 456