Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - Lakos János: A földművelésügyi miniszter külföldi gazdasági szaktudósítói hálózata, 1900–1920 / 381–406. o.

A költségvetés és indoklása ellen a külügyminiszter sem tett észrevételt. Még 1897-ben az állami költségvetés keretében az országgyűlés is megszavazta a gazdasági szaktudósítók költségeit, s így magyar részről immár nem volt akadálya a szervezésnek. Osztrák oldalról azonban súlyos problémák merültek fel. A megbukott Badeni utóda, Gautsch miniszterelnök 1897. december 19-én közölte a magyar kormányfővel, hogy az elődje által megadott elvi hozzájárulást csak abban az esetben hajlandó elismerni, ha a magyar kormány megszünteti az őrlési forgalmat.

24 A zsarolási kísérletet a földművelésügyi miniszter ekkor még visszautasította, s az új osztrák kormány álláspontját figyelmen kívül hagyva határozott lépéssel próbálta kimozdítani holtpontjáról az ügyet. A FM VII/2. ügyosztálya 1898 elejére kidolgozta a szaktudósítók szolgálati utasításának tervezetét, majd a miniszterelnök és a kereskedelmi miniszter hozzájárulásával július 8-án felkérték a külügyminisztert, hogy a szaktudósítók ügyét a szolgálati szabályzat tervezetével egyetemben egy közeli, esetleg e célból összehívandó vám- és kereskedelmi értekezlet napirendjére tűzze. A Külügyminisztériumból sürgetés után érkezett meg az igenlő válasz. Bár az intézmény tervezett életbeléptetésének második terminusa (1898 közepe) is elmúlt, az illetékesek még mindig optimisták voltak, s az év őszén az 1899. évi tárcaköltségvetésbe — teljes évi működéssel számolva — 50.000 Ft-ot állítottak be. Optimizmusuk azonban megalapozatlannak bizonyult. A november 28-án — a külügyi.iiniszter, az osztrák kormány és a kereskedelemügyi minisztert is képviselő magyar földművelésügyi miniszter megbízottai részvételével — Bécsben összeült értekezlet ugyanis nem tudott dűlőre jutni a kérdésben. Mint Ottlik Iván (a magyar megbízott) jelentéséből tudjuk, az ellentétek az osztrák és a magyar kormány küldöttei között bontakoztak ki. A FM-ban készült szolgálati utasítástervezet alapján egy alkalmi különbizottság által kidolgozott szabályzattervezetbe az osztrák fél két elfogadhatatlan pontot erőszakolt. Az egyik értelmében a szaktudósító a hatóságok, testületek és magánfelek részéről a követség vagy konzulátus útján hozzá érkezett megkeresésekre is tartozott volna felvilágosításokat adni; a másik pedig előírta volna, hogy az illető miniszter köteles szaktudósítója jelentésének másolatát a Külügyminisztériumnak és a másik állam szakminiszterének minden esetben megküldeni. A magyar fél mindezt visszautasította. A Külügyminisztérium a magyar álláspontot osztotta. 1899-re sem sikerült haladást elérni. Az osztrák kívánságok érvényesítése a földművelésügyi miniszter célját hiúsította volna meg. Főleg a jelentésekkel kapcsolatos osztrák álláspont váltott ki erős reakciót Budapesten: ,,. . .eltekintve attól, hogy ezen rendelkezés igen könnyen alkalmat nyújthat arra, miszerint ezen egész intézményben egy újabb közös ügyes természetű, és éppen a külpolitikának bár csak gazdasági vonatkozású mozzanataiban részünkről a megillető önállósággal való szemmel kísérését megakadályozni igyekvő momentum találtassák [sic !], különösen azért nem fogadható el, mivel igen könnyen megtörténhetik, hogy tudósítóink olyan természetű . . . jelentéseket tennének, melyek bármily okból, talán éppen az osztrák érdekek ellentétes kívánalmai vagy az abban érintett kérdéseknek a mi szempontunk szerint más érdekű elbírálás alá esése következtében csakis saját tudomásunkra valók. Ezért is úgy vélem, hogy e jelentések 385