Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - Dóka Klára: A Tisza szabályozás szervezete, 1846–1879 / 325–331. o.

zását irányító állami hivatalokkal is. A bekövetkezett politikai események miatt azonban erre már nem kerülhetett sor, hiszen 1867-ben a vízügyi szervezet — az ország egész közigazgatási rendszeréhez hasonlóan — átalakulás előtt állt. A kiegyezés után a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium vízépítészeti szakosztálya irányította — egyéb feladatai mellett — a tiszai munkálatokat. A szakosztály vezetője 1867-ben Herrich Károly lett, aki a Tiszánál elért sikerei nycmán került a Minisztériumba. A tiszai ügyek vezetésére — a szakosztályon belül — külön tiszai osztályt hoztak létre.

2 3 A kiegyezés után megerősödött a Tiszavölgyi Társulat, amely főként érdekképviseleti szerepet kapott, és nagy jelentősége volt a társulatok szervezeti életének szabályozásában. A Tiszavölgyi Társulat és az állami irányítás összehangolására megszervezték a Tiszaszabályozási Központi Bizottságot, amelynek élén a Társulat királyi biztosa állt. A Bizottság 1879-ig működött.

24 1867-ben a folyamosztályok műszaki személyzete is befejezte munkáját. Feladataikat a szerveződő folyammérnökségek, majd a folyammérnöki hivatalok vették át. 1873-ban a Tisza mentén 9 folyammérnöki hivatal és 3 kirendeltség működött. A szabályozási munka befejeződésére és a rossz gazdasági helyzetre hivatkozva 1873-ban csökkentést rendeltek el, és 5 hivatal, illetőleg kirendeltség megszűnt.

25 A folyammérnökök feladata a szabályozási munkák helyi irányítása mellett a már rendezett folyószakaszok ellenőrzése, rendbentartása volt. Alkalmazottaik létszáma azonban alatta maradt a folyamosztályokénak. Az 1870-es években a Tisza mentén elsődlegesen a társulatok erősödtek meg. Helyzetüket az 1871: 39. te. rendezte, amely széles körű autonómiát biztosított. A törvény szabályozta a társulatok alakításának módját. Eszerint az ártérbirtokosok többségének kívánságára lehetett társulattá alakulni. Első lépés a terv és költségvetés készítése volt, amelynek alapján a társulat célját és feladatát meghatározták. A töltésépítésre, belvízlevezetésre, mellékfolyók szabályozására vonatkozó terveket rendszerint állami szolgálatban nem álló mérnökök készítették, de dolgoztak a társulatok a folyammérnökök tervei szerint is. Mivel a szervezeteknek lehetőségük volt arra, hogy legalább egy műszakit alkalmazzanak, ilyen szempontból nem függtek a folyammérnöki hivataloktól. Az 187l-es törvény alapján a közgyűlésen készült jegyzőkönyveket — az illetékes törvényhatóságon keresztül fel kellett küldeni a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumba. A központi irányítás gyengülése miatt a helyi érdekek domináltak az egyes munkák esetében, hiszen minden kérdésnél a társulat — törvényhatóság — Minisztérium volt az ügyek intézésének útja, és a korábbi műszaki irányítók még szakértőként sem szerepeltek.

26 A Tisza szabályozása a nagy erőfeszítések ellenére 1879-ben még nem állta ki az árvizek próbáját. A szegedi katasztrófa illetőleg az azt előidéző gátszakadás azonban nemcsak a munka kisebb-nagyobb hibáira hívta fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a szabályozott folyószakasz fenntartására, a védművek folyamatos erősítésére és gondozására a szerteágazó társulati tevékenységen túlmenően megfelelő műszaki erőket kell összpontosítani, megteremtve a munka megfelelő kereteit. E kérdés megoldása azonban már nem a Tisza szabályozás ügyét szolgálta, hanem a vízrajzi és folyammérnöki tevékenység korszerűsítését jelentette. 330