Levéltári Szemle, 30. (1980)
Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tóth Róbert: A vármegyei levéltárak állami ellenőrzésének kezdetei, 1913–1916 / 179–193. o.
lelkesítette, a családi és egyéni hiúság oltárán tömjénező, kétes értékű leszármazási gőg váltotta föl, melynek a főbecsvágya a kamarási méltóság elnyerése. Divatba jöttek az eddig lekicsinyelt .levéltárnokok, akik megértvén az idők jelét, szorgalmasan kutatták a nemességet, czimert és leszármazást igazoló adatokat; gyártották az ősfákat, sőt olykor az ősöket is. A levéltárak pedig mind csekélyebb mértékben szolgálták a tudomány és nemzeti művelődés ügyét. A megyei levéltárak hanyatlásának másik főoka, az elmondottakkal kapcsolatban abban keresendő, hogy a nagy emberi munkaerő fogyasztással dolgozó közigazgatás a magasabb qualificatióval, intelligentiával és munkaképességgel rendelkező levéltárnokokat, a maga különös czéljaira egészen kisajátította. Az úgynevezett jól használható levél tárnokok, többnyire mint állandó szakreferensek (anyakönyvi, víziügyi sat. rendes előadók) működnek. A levéltárnoki karnak csaknem 70 százaléka folytonosan irattárnoki teendőket végez. Sokan az őrizetükre bizott és magában véve is állandó foglalkozást nyújtó állami anyakönyveken kivül alig ismernek egyebet a levéltárból, mint a legujabbkori alispáni és közigazgatási bizottsági ügyiratokat. Akad közöttük olyan is, aki még a levéltár kulcsaival sem rendelkezhetik, noha az erkölcsi és anyagi felelősség súlya első sorban őt terheli. Azok a levéltárnokok pedig, akik szerencsésebb helyzetben valódi hivatásuknak élhetnének, nagyrészt minden idejüket, szakismeretüket és munkabírásukat csaknem kizárólag a nemesi iratok összegyűjtésére, rendezésére és földolgozására, jobban mondva fölhasználására, értékesítésére fordítják. Mert ez a megengedett s felsőbbségük részéről egyáltalában nem korlátozott hivatali foglalkozás gyakran fizetésükkel arányban nem álló nagy jövedelmet biztosit nekik. De tapasztalat szerint ehhez az üzletszerűnek mondható foglalkozáshoz még a más természetű hivatalos teendőkkel tulhalmozott levéltárnok is talál magának módot és időt, mialatt tulajdonkénem hivatalos kötelességének teljesítését elhanyagolja. El is hanyagolhatja bátran, minden koczkáztatás nélkül, mert mulasztásának káros következrrfényeitől megóvja őt az ellenőrzés hiánya. Igen hosszura terjedne jelentésem, ha e szomorú és tarthatatlan állapotokat körülményesen meg akarnám ismertetni Nagy méltóságoddal. De nem szabad eltitkolnom Excellentiád előtt, hogy a megyei levéltári intézménynek gyors és fokozatos hanyatlása aggodalommal tölt el. Ezért, ismervén Kegyelmes Uramnak a közügyet mindenkor szívvel-lélekkel felkaroló államférfiúi bölcsességét, mély tisztelettel kérem: méltóztassék addig is, mig a levéltári ügy - a közigazgatás immár küszöbön álló reformjaival kapcsolatban - végleg rendeztetnék, egy arra hivatott szakembert a törvényhatósági levéltárak állami felügyeletével megbízni, utasítván és fölhatalmazván őt, hogy az összes vármegyei levéltárakat, tüzetesen megvizsgálván, azoknak állapotáról időről-időre körülményes jelentést s a szükségesnek mutatkozó intézkedésekre nézve indokolt javaslatot tegyen. Ez a megbízatás semmiképen sem járhat az autonómia sérelmével, mert a kormánynak mindig joga volt ahhoz, hogy a közigazgatás egyes ágait saját szakértője által megvizsgáltassa és állandóan ellenőriztesse. 184