Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tóth Róbert: A vármegyei levéltárak állami ellenőrzésének kezdetei, 1913–1916 / 179–193. o.

lelkesítette, a családi és egyéni hiúság oltárán tömjénező, kétes értékű leszármazási gőg váltotta föl, melynek a főbecsvágya a kamarási méltóság elnyerése. Divatba jöttek az eddig lekicsinyelt .levéltárnokok, akik megértvén az idők jelét, szor­galmasan kutatták a nemességet, czimert és leszármazást igazoló adatokat; gyártották az ősfákat, sőt olykor az ősöket is. A levéltárak pedig mind csekélyebb mértékben szolgál­ták a tudomány és nemzeti művelődés ügyét. A megyei levéltárak hanyatlásának másik főoka, az elmondottakkal kapcsolatban abban keresendő, hogy a nagy emberi munkaerő fogyasztással dolgozó közigazgatás a magasabb qualificatióval, intelligentiával és munkaképességgel rendelkező levéltárno­kokat, a maga különös czéljaira egészen kisajátította. Az úgynevezett jól használható levél tárnokok, többnyire mint állandó szakreferensek (anyakönyvi, víziügyi sat. ren­des előadók) működnek. A levéltárnoki karnak csaknem 70 százaléka folytonosan irat­tárnoki teendőket végez. Sokan az őrizetükre bizott és magában véve is állandó foglal­kozást nyújtó állami anyakönyveken kivül alig ismernek egyebet a levéltárból, mint a legujabbkori alispáni és közigazgatási bizottsági ügyiratokat. Akad közöttük olyan is, aki még a levéltár kulcsaival sem rendelkezhetik, noha az erkölcsi és anyagi felelősség súlya első sorban őt terheli. Azok a levéltárnokok pedig, akik szerencsésebb helyzetben valódi hivatásuknak él­hetnének, nagyrészt minden idejüket, szakismeretüket és munkabírásukat csaknem kizá­rólag a nemesi iratok összegyűjtésére, rendezésére és földolgozására, jobban mondva fölhasználására, értékesítésére fordítják. Mert ez a megengedett s felsőbbségük részéről egyáltalában nem korlátozott hivatali foglalkozás gyakran fizetésükkel arányban nem álló nagy jövedelmet biztosit nekik. De tapasztalat szerint ehhez az üzletszerűnek mondható foglalkozáshoz még a más természetű hivatalos teendőkkel tulhalmozott levéltárnok is talál magának módot és időt, mialatt tulajdonkénem hivatalos kötelességének teljesítését elhanyagolja. El is hanyagol­hatja bátran, minden koczkáztatás nélkül, mert mulasztásának káros következrrfényeitől megóvja őt az ellenőrzés hiánya. Igen hosszura terjedne jelentésem, ha e szomorú és tarthatatlan állapotokat körülmé­nyesen meg akarnám ismertetni Nagy méltóságoddal. De nem szabad eltitkolnom Excellen­tiád előtt, hogy a megyei levéltári intézménynek gyors és fokozatos hanyatlása aggoda­lommal tölt el. Ezért, ismervén Kegyelmes Uramnak a közügyet mindenkor szívvel-lélek­kel felkaroló államférfiúi bölcsességét, mély tisztelettel kérem: méltóztassék addig is, mig a levéltári ügy - a közigazgatás immár küszöbön álló reformjaival kapcsolatban - végleg rendeztetnék, egy arra hivatott szakembert a törvény­hatósági levéltárak állami felügyeletével megbízni, utasítván és fölhatalmazván őt, hogy az összes vármegyei levéltárakat, tüzetesen megvizsgálván, azoknak állapotáról időről-idő­re körülményes jelentést s a szükségesnek mutatkozó intézkedésekre nézve indokolt javas­latot tegyen. Ez a megbízatás semmiképen sem járhat az autonómia sérelmével, mert a kormánynak mindig joga volt ahhoz, hogy a közigazgatás egyes ágait saját szakértője által megvizsgál­tassa és állandóan ellenőriztesse. 184

Next

/
Thumbnails
Contents