Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - Bertényi Iván: A középkori pecsétek felhasználása a művelődéstörténet kutatásában: a Nemzetközi Pecséttani Bizottság elnökének előadása / 115–122. o.

nek a példája, amelyekkel egy ilyen nagy városnak is szembe kellett néznie, megismétlődött más, kevésbé jelentős városok esetében is, s az a szimbólum, amelyet pecsétjük számára választottak, gyakran tükrözi vissza a szabadságokhoz és a városi kiváltságokhoz vezető út egyes epizódjait. így a püspöki pásztorbot és a liliom a város paritásos függését jelzi a királytól és püspöktől. A százéves hárorú alatt a brit leopárd előretörése látható, mindaddig, amíg a francia liliomok lassan előre nem nyomulnak a lassú terjeszkedés nevezetes politikáját követve. A tengeri kikötők,, vagy egy nagy folyó partjára települt városok előbb pecsétjükön, majd címerükben is hajókat viselnek, ami lehetővé teszi, hogy megfigyelhessük a hajózás fejlődését a középkorban, ide értve a középre helyezett kormány megjelenését is. Egyes vidékeken, így Flandriában és Artois-ban a városi kézművesek igen jelentős politikai szerepet játszottak. Tudjuk, hogy a 14. és 15. században a tekintélyes Brugés-i és gandi céhek még oly hatalmas és ellentmondást nem tűrő fejedelmekkel is szembeszegültek, mint Szép Fülöp francia király, Jó Fülöp burgund herceg, sőt még XI. Lajosnak is ellenálltak annak Merész Károllyal való viszálya idején. Az ő pecs*étjeiken viselt kép mindig szoros kapcsolatban volt mesterségük gyakorlásával: lehet a legjellegzetesebb munkaeszköz, a gyártáshoz szükséges tárgy, mint pl. övcsatok vagy lábbelik, sőt, olykor látható a halárus is a tőkéjével, amint éppen darabolja az árut. A bortermelők testületeit gyakran jelzi szőlőtőke, a kádárok pecsétjei egyszerre mutatnak munkaeszközt és elkészített hordót is. A legeredetibb céhpecsét bizonyára az ácsoké, amely egy szélmalmot, az ácsok műremekét ábrázolja. A párizsi céhpecsétek mind letűntek, de hatályban maradtak e pecsétek jónéhány európai országban, jelesen a germán országokban, nemcsak a középkorban, hanem a 16. és a 17. századig is. Itáliában néhány kiváltságolt városban művészi szempontból is szép pecsétek idézik fel a gazdag céheket, mint pl. a perugiai ónedénykészítőkét. Ez utóbbiak pecsétjét újabban reprodukálta bronzból és ezüstből a párizsi pénzverde. Maguknak a kézműveseknek csak ritkábban van személyes pecsétjük, s ha van, mindig kicsiny formátumú, s általában egy használati eszközt ábrázol: Párizsban kivételesen található egy ilyen ábrázolás: horog hallal. Egy-egy tartományban, ahol a társadalmi helyzet eléggé fejlett volt a 16. századtól, növényi és mezei ihletésű pecsétek ezrei találhatók. Ezeket mindig paraszti pecséteknek tartották. Ezeket az ólompecséteket — minthogy a levelek rajzolata ennek a fémnek az alkalmazására utal — a metsző előre elkészítette és a városi piacon sietve kiegészítette a vásárló nevének megfelelően. Valójában e parasztok feltehetően jelentős tulajdonosok voltak, alhűbéresek, tán még nemesek is, de az bizonyos, hogy szabadságukban állt saját javaik ügyeinek az intézése, miután pecsétjeiket adási vagy vételi szerződések alá helyezték. E parasztinak mondott pecsétek sajátossága, hogy teljesen növényi ihletésűek, kivéve néhány ragyogó kivételt. Két rusztikus és mulatságos portré: az egyik egy cséphadaró és egy villa, a másik egy beszélő címert ábrázoló pecsét: egy Cuvier nevű személy pecsétjén kád látható (Cuvier= kád). A pecsétek hatalmas, egész Nyugat-Európában leggazdagabb sorozata az, amely a pápától a legszerényebb szerzetesig terjed, s a vizsgált korszakban a világi klérus és a szerzetesség egymástól teljesen különvált két táborához köthető. 119