Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - Szili Ferenc: A Mezőgazdasági Ipari Rt. Somogy megyei vállalatainak szocializálása 1919-ben / 89–98. o.

realitása felette állt Kun Béla doktriner szemléletének, e kérdésben talán Latinca állott hozzá legközelebb, hiszen mindketten felismerték a mezőgazdasági nagybirtok-üzemek és a paraszti kisüzemek egymás melletti létjogosultságát, de amíg Nagyatádi a paraszti birtok hegemóniájában látta a jövő útját, addig Latinca egy lépéssel előtte járva már felismerte a szocializált nagybirtok-üzemek perspektíváit. A helyi szociáldemokrata párt is hasonló álláspontot képviselt 1919. március 21-ig, azt követően pedig a központi utasítások szellemében járt el. A Somogyi Hírlapban írt cikkekből ugyancsak kitűnik, hogy a kaposvári Szociáldemokrata Párt a termelőszövetkezetek létesítését tekintette szívügyének, bizonyos értelemben igyekezett is ez irányba befolyásolni az olvasóit, de a földosztás gondolatát sem vetette el, hangoztatva, hogy ,}\a a földigénylők nem akarnak belépni a termelőszövetkezetbe és földhöz akarnak jutni, ezeknek mi ugyancsak segítségére leszünk és földhöz segítjük őket." A fentieket a sajtóban és a különböző gyűléseken többször megismételték, nyilvánvalóan ők sem tekintették olcsó publicisztikai fogásnak a parasztság egészét érintő agrárkérdést. A kaposvári Szociáldemokrata Párt vezetőinek állásfoglalását e kérdésben befolyásolta a megye erős agrárjellege, a parasztság számszerű fölénye, Nagyatádi kisgazdapártjának tekintélye és nem utolsósorban az a szubjektív tényező is, hogy közülük többen falusi származásúak lévén erős érzelmi szálakkal kötődtek a faluhoz. Amíg az SZDP baloldali vezetői Kautzky agrárprogramján nevelkedve spekulatív úton egyre-másra bizonygatták a nagybirtok fölényét, addig a kevésbé teoretikus, de sokkal inkább gyakorlatiasan gondolkodó helyi vezetők jobban fel tudták mérni a lehetőségeket. Igaz, hogy az SZDP agrárprogramja logikusnak tűnt, mivel szinte megdönthetetlen érvekkel be tudták bizonyítani a termelőszövetkezeti gazdálkodás fölényét a paraszti kisüzemekkel szemben, éppen ezért értetlenül nézték mindazokat, akik e tényt nem voltak hajlandók felismerni. Csupán egy igen lényeges szempontot nem vettek figyelembe, jelesül azt, hogy a társadalmi törvényszerűségek nem mindig igazodnak a gyakran látványos és logikusnak tűnő teóriákhoz. Ez esetben a politikusnak vagy akár a pártnak csak egyet lehet tenni, rugalmasan és minél gyorsabban a teóriát kell igazítani, a történeti valósághoz, ami tulajdonképpen 1919-ben elmaradt, noha Latinca többször is felhívta erre a figyelmet. Ezek után joggal tehetjük fel a kérdést, hogy a MIR béruradalom szocializálása valóban a legjobb megoldást jelentette? A béruradalom kérdését elhatárolhatjuk a termelőszövetkezeti mozgalom egészétől, mivel ez a nagy birtokkomplexum Délkelet Dunántúl egyik legintenzívebb és technikailag legkorszerűbb gazdasága volt. A földosztás eleve lehetetlenné tette volna az iparszerű termelést. A paraszti kisüzemekben pedig a cukorrépatermesztésnek a feltételei csak korlátozottan voltak meg. A béruradalomban a 2000 kat. holdon termelt cukorrépa munkát biztosított mindazoknak, akik nem tudtak vagy nem is kívántak földhöz jutni. Kaposvár vonzáskörzetében ez a nagybirtok-üzem volt a legnagyobb, így a város ellátása szempontjából is a legjelentősebbek közé tartozott. Kiesése pótolhatatlan károkat, súlyos gazdasági és egyben politikai konfliktusokat idézhetett volna elő. Nem is beszélve arról, hogy a háborút követő cukorínség a kaposvári cukorgyár kiesésével katasztrofálissá válhatott volna. 97